Kikapott az olimpiai bajnok a hazai válogatón

2015.06.05. 19:13

Kárász Anna nyerte meg pénteken a nők 500 méteres fináléját. A szegediek 23 éves versenyzője óriási hajrát nyitva győzte le a nála négy évvel idősebb, a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjét Kozák Danutát. Itthon hosszú ideje nem kapott ki ebben a versenyszámban, talán 2010-ben utoljára.

„Nem tudom, hogy mi történt. Nem fizikailag voltam fáradt, egyszerűen fejben nem voltam ott a végénél. Én is keresem az okokat, hogy miért nem sikerült úgy ez a döntő, ahogyan szerettem volna – mondta Kozák az eredményhirdetés után.



Míg Kozák Danuta az okokat, Kárász Anna a szavakat keresgélte.

„Nagyon elfáradtam, de sikerült megvalósítanom azt, amit előzetesen elterveztem. A montemor-o-velhói világkupán az eddigiektől eltérő taktikával versenyeztem az új-zélandi Lisa Carrington ellen. Most is e szerint próbáltam felépíteni a pályát, és ez bevált. Nagyon boldog vagyok, hogy én győztem” - mondta Kárász Anna, de nem csak ő örülhetett.

A szülésből visszatért olimpiai bajnokaink, vagyis Fazekas-Zur Krisztina és Kovács Katalin a csapathajó szempontjából fontos 3-4. helyen zártak.

„ Nem volt könnyű a vége, van még min dolgozni – nyilatkozta a döntő után Fazekas-Zur Krisztina. – Szerencsére tudom, hogy mi okoz gondot, egyszerűen még nem tudom összeegyeztetni a gyorsaságot az erővel. Vicces, de még nem tudok gyorsan kajakozni. A következő válogatóra azonban a reményeim szerint már összeáll minden.”

Vasbányai Henrik és Mike Róbert párosának is van még mit javítani. Bár fölényesen nyerték meg a kenusok 1000 méteres versenyt, Mike szerint érezhető volt az első pályás élmény.

„ Ilyenkor már többnyire egy-két világkupa a kezünkben szokott lenni, most azonban ez volt az első versenyünk és ezt érezni is lehetett. Sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, egy kicsit meg is rogytunk a végére, így jól jött már ez a verseny. Ezt a pályát iramból meg tudtuk oldani, de azért mi is tudjuk, hogy ez még nem tökéletes” - magyarázta Mike Róbert.

„ A verseny után Henrik azt mondta, hogy a rajtot elrontották, de így is elégedett vagyok velük, mert jó erős iramban tudtak jönni. Ötszáz és nyolcszáz méternél is elcsúsztak a mezőnytől, jó volt, amit láttam tőlük, így bizakodva várom Bakut – mondta edzőjük, Oláh Tamás.

A kenus sprintereknél 200 méteren a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző Hajdu Jonatán nyert a két győri: Lantos Ádám és Nagy Péter előtt. A Dunaferr SE versenyzője a megismételt rajtot nem izgulta el, és nagy fölénnyel tudott célba érni.

Jól sikerült a rajt, és úgy érzem, az egész pálya is. Bár a végén kezdtem fáradni, de nem lassultam be. Ez volt a második versenyem az idén, és úgy gondolom, sikerült előbbre lépnem a portugáliai világkupához képest” - nyilatkozta Hajdu.

Férfi K-2 200 méteren Tótka Sándor és Molnár Péter kettőse nagy fölénnyel nyerte meg a számot, jól láthatóan nagy az összhang a két versenyző között. Ezt erősítette meg a hajó rangidőse, Molnár Péter is, aki szerint edzésről edzésre egyre jobbak párjával.

Már az előfutam és az elmúlt időszak edzései is azt mutatták, hogy jó úton haladunk Sanyival. Stabil az egységünk, nem kell arra plusz energiákat fordítanunk, hogy összecsiszolódjunk, csak az edzésre kell figyelni és ez rengeteget jelent.”

Még mindig jó az összhang a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű olimpiai ezüstérmes férfi négyesnél is, amely a bakui Európa Játékok előtt megnyerte a szám tájékoztató versenyét. Jó formát mutatott egy új négyes is, Dombi Rudolf, Nádas Bence, Bán Kristóf és Boros Gergely háromnegyed hajóval kapott ki Fábiánné Rozsnyói Katalin legénységétől. Ha Kammerer és Szalai megy párosban, akkor Kati néni egységében változásra lehet számítani.

A nap végén rendezték meg a női párosok előfutamait is, amelyből mindhárom esélyes duó, azaz Kárász Anna és Vad Ninetta, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa, valamint Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina párosa is kvalifikált a szombati döntőre.