Nemzetközi edzőcentrum lesz a Kolonics György Vízisport Központból

2015.07.29. 15:16

A magyar kormány által biztosított sportágfejlesztési támogatásból, 200 millió forintos beruházás keretében bővítették ki a csepeli Kolonics György Vízisport Központot.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke az átadó ünnepség alkalmából megtartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a múlt hétvégén állapodott meg a nemzetközi szövetség elnökével arról, hogy jövőre nemzetközi edzőtáborközpont létesül a csepeli vízitelepen. Hozzátette, hogy a fejlődő ázsiai és afrikai országok versenyzőit és edzőit képzik majd itt, magyar szakemberek bevonásával, írta az MTI.

"A program a jövő év elején elindul, vagyis már az olimpia évében lesznek tematikus táborok és komoly edzői szimpóziumok" - fogalmazott az elnök, aki hangsúlyozta, hogy a Kolonics vízitelep öt éve a magyar kajak-kenu központjává vált, a jövőben pedig világszinten is a sportág egyik legfontosabb bázisa lehet. Baráth Etele szerint ez komoly elismerése a hazai kajak-kenu sportnak. Ezen kívül a központ a "Vízen bejárható Magyarország" elnevezésű szabadidős programnak is az egyik legfontosabb bázisa.

Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára beszámolt arról, hogy a Kolonics György Vízisport Központ fejlesztésének most véget ért második ütemében elkészült egy 44 fős sportmotel, egy vadonatúj edzőterem és egy wellness-részleg, valamint megújultak a közösségi terek is, míg a következő ütemben egy hajótárolót fognak építeni novemberre.

Morovik Attila, Csepel alpolgármestere kiemelte, hogy a központ jól megközelíthető, szép helyen van, és kiváló adottságokkal rendelkezik. Megjegyezte azt is, hogy ha Budapest 2024-ben olimpiát rendezhet, a legsikeresebb magyar sportágnak, a kajak-kenunak is előnyére válhat, hogy a vízitelep közel van a tervezett észak-csepeli ötkarikás helyszínekhez.

Kozmann György, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Koló, a néhai olimpiai bajnok neve az évek múlásával sem kopott meg, sőt évről évre nő azoknak a száma, akik júliusban, a halálának az évfordulóján tartott vízi fáklyás felvonuláson megemlékeznek róla.

"Örülök annak, hogy hamarosan egy nemzetközi edzőközpont is viselheti a nevét, így a legenda tovább él, és viszi a világban a magyar kajak-kenu sport jó hírét!" - jelentette ki a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus. (MTI)