Újabb kokainos kajakos bukott meg: Kucsera Gábor

2015.08.05. 14:14 Módosítva: 2015.08.05. 14:24

Dombvári Bence és Csipes Tamara tavaszi esete óta heti rendszerességgel, szúrópróbaszerűen végeztet teszteket a válogatott kerettagokon a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerése után adott mintát.

Kucsera az ezres válogatót nyerte meg, de a jó két hét múlva kezdődő milánói vb-n nem indulhat.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást. Az MKKSZ úgy tudja, hogy Dombvárihoz és Csipeshez hasonlóan kokainnal bukott meg.

„Miután a versenyző elismerte, hogy hibázott, így a válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük – mondta Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója. - A MACS a felülvizsgálati eljárásban értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), így a vétkes sportoló több éves eltiltásra számíthat. Mélységesen elítéljük, amit a versenyző tett, aki ezzel a sportág becsületébe gázolt.”

Baráth Etele elnök kiemelte, hogy sajnálja a történeteket, de rendet fognak tenni a sportágban. És azt is felvállalják, hogy versenyzőket kell megbuktatniuk.

Kucsera 2005-ben és egy év múlva volt párosban világbajnok, a pekingi olimpiára favoritként érkezett Kammerer Zoltánnal, de sokáig vezettek, a végére azonban elfáradtak, és visszaestek. Az eset nagy valószínűséggel pályafutásának a végét jelenti, hiszen augusztus végén már 33 éves lesz.