Kárász Anna ezüstjével indult a kajak-vb

2015.08.22. 10:39

A milánói kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján már aranyérmeket osztottak.

Rögtön az első olimpiai szám döntőjében Kárász Annát láthattuk, aki egyértelmű esélyessé lépett elő azzal, hogy a hazai 500 méteres válogatón legyőzte az olimpiai címvédő, évek óta veretlen Kozák Danutát.

A 23 éves szegedi versenyző az olasz városban is jól teljesített, hiszen a legjobb iővel került a döntőbe.

Érzem, hogy jól sikerült a felkészülésem, és csak azt tudom megerősíteni: mindenképpen nyerni szeretnék” - mondta még a finálé előtt.

Csak azt kértem tőle, úgy versenyezzen, mint itthon szokott. Elég jól szokta önmagát és a társakat is elemezni. Bár láttam rajta már pénteken és most is, hogy izgul. Mégiscsak ez az első nagy döntője” - mondta az edzője, Kovács László.

Kárász izgalma nem múlt el, nem rajtolt jól, az új-zélandi Lisa Carrington féltávnál simán vezetett, és a magyar második volt.

Carrington a folytatásban sem lankadt, Kárász viszont nem tudott ritmust váltani, fáradni látszott, a különbség így egyre csak nőtt, végül több mint egy hajóval nyert az olimpiai bajnok Carrington. A kínai Ju Zsu próbálta a magyart behozni, de igazából esélye sem volt rá.

"Maximálisan kihajtottam magam, nyilván van még mit tanulnom, ezért a cél az, hogy még előrébb lépjek, hiszen a mostaninál még van egy jobb pozíció. Az a cél, hogy azt is elérjem, akkor leszek majd igazán boldog" - mondta az M4-en Kárász.

A 2008-as olimpiai bajnok Vajda Attilának a kenu ezer egyesben esélye sem volt az éremszerzésre. A német Brendel óriási csatában - 17 századdal - verte a cseh Fouksát, ezzel megvédte világbajnoki címét.  

Mivel Vajda hetedik lett, elsőre úgy tűnt, ezzel lemaradt az olimpiai kvótáról. Mivel azonban volt egy brazil előtte, így a hetedik pozíció is elegendő volt Rióra. Vajdának idén ez is volt a célja, nem várt sokkal többet magától.

Hajdu Jonatán kenu egyes 200 méteren ugyancsak hetedik lett, ezzel ő is olimpiai kvótát szerzett.

Az olimpia műsorán nem szereplő számban jutott a magyaroknak: Takács Kincső és Lakatos Zsanett az 500 méteres kenu párosoknál, Sarudi Alíz és Bodonyi Dóra pedig az 1000 méteres kajak párosoknál végzett a harmadik helyen.