Ferenc
10 °C
29 °C

Megviselt az ezüst, kajálásba fojtottam a bánatom

D  AS20080515012
2016.04.16. 01:01
A 2004-es olimpia óta rendre visszatérő kérdés, hogy a kajakosnők képesek-e a maximális aranyat elhozni egy olimpiáról. 2016-ban ismét megpróbálják, már négy számban versenyeznek. Három olimpiai bajnokból másodiknak Szabó Gabriellát látogattuk meg. Floridában beszélgettünk, a felkészülés legfontosabb időszakában.

Igaz az, hogy az első olimpiáján, 2008-ban az ezüst annyira megviselte, hogy 22 évesen abba akarta hagyni a kajakozást?

Nagyon komolyan elgondolkodtam, hogy akarom-e ezt csinálni. Elkezdtem a jogi egyetemet, és majdnem átrendeződött a fontossági sorrend az életemben. Nagyon megviselt és mélyen érintett, hogy nem nyertünk, holott szerintem nekünk volt a legerősebb négyesünk akkor, Pekingben. Azon agyaltam, hogy itt van nekem a jog, ami nagyon érdekelt. Még a közismerten nehéz rész, a római jog sem kedvetlenített el, sőt szerettem.

Nekem az az ezüst volt az első mélypont. Nem tudtam örülni neki, pedig sokan cseréltek volna velem, hiszen mások is sokat gürcöltek azért, hogy egyáltalán a csapatba bekerülhessenek.

Pályaív

Szabó Gabriella 1986. augusztus 14-én született Budapesten

  • 11-szeres világbajnok, ezzel a sportág örökös bajnoka.
  • Az elsőt 2009-ben, az utolsót 2015-ben szerezte. Mindkétszer Kozák Danuta volt a partnere, de közben Csipes Tamarával (2014) és Fazekas Krisztinával (2013) is nyert.
  • Négyesben háromszoros világbajnok (2011, 2013, 2014)
  • Olimpiai bajnok négyesben 2012-ben, ezüstérmes 2008-ban.
  • Háromszoros Európa-bajnok is.
  • Volt olyan országos bajnokság 2013-ban, amelyen hat aranyérmet nyert

Még csak korosztályos világbajnokságot sem nyertem, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy legyőzhetnek bennünket. A németek viszont megtették. Az evésbe menekültem, abba fojtottam a bánatomat, meg is lett gyorsan az eredménye, rám szaladt vagy 12 kiló pluszsúly. Így találkoztam a következő edzőmmel, Csipes Ferenccel a Honvédban, akinek az volt a tekintetében, hogy hogyan lehettem így egyáltalán ezüstérmes.

A szemem előtt ebben a borús hangulatomban nem a következő világbajnokság lebegett, sokkal inkább rögtön a 2012-es londoni olimpia. Volt olyan pillanat, amikor nem gondoltam volna, hogy kitartok addig. Most pedig tessék, itt vagyunk Rio de Janeiro előtt, és motiváltabbnak, céltudatosabbnak érzem magam, mint az előző olimpia előtt. Szeretnék most is győztesen hazajönni.

Mi lendítette át a holtponton?

A párosgyőzelmem a következő vb-n. Kozák Danutával ismertük egymást régóta, és a párosunk először 2009-ben bizonyította be, hogy nincs nála gyorsabb az egész világon. 2010-ben még nagyobb fölénnyel nyertünk, a 2011-es négyesben már én voltam a vezér helyén, ahogy az olimpián is.

Egy négyest szokás azzal azonosítani, ki ül a sztrók helyén. Hagyományos kifejezés, a Kammerer vezette négyes. A nőknél azt a sablont valahogy mindig kerülték, hogy a Szabó kormányozta egység. Miért alakulhatott ez így ön szerint?

A Londonban győztes hajóban Kovács Kati volt a hatalmas egyéniség, a nagy név. Egy óriási kajakozó, 31-szer nyert világbajnokságot. És akkor ott volt még Kozák Danuta, aki kettőt is nyert. Az én szerepem is fontos volt, de én még nem vagyok név.

Igyekszem sokat tenni azért, hogy majd egyszer azt mondják, milyen szuper kis egység volt, amelyiknek én voltam a vezérevezőse.

Át kellett adnia a párost

A londoni olimpia előtt hiába nyerték meg a páros válogatót Kozákkal, mivel társa egyéniben is kivívta a jogot, nem duplázhatott. Ezért a Janics Natasa, Kovács Katalin páros versenyzett, ezüstérmesek lettek. Azok a németek nyertek, akiket előzőleg legyőztek.

Az előző olimpiai siker furcsasága, hogy az edzője megpendítette, hogy érdemtelenül került a négyesbe. Csak azért, mert jóban volt Kozákkal, és ez a baráti viszony többet ért a teljesítménynél.

Nem szeretnék már ezen töprengeni. Akkor nagyon nem esett jól, de azt gondolom, azóta és addig is bizonyítottam már, hogy ez nem így van. Örülök, hogy három másik társsal is tudtam párosban világbajnokságot, világkupát nyerni, ami azt tükrözi, hogy érdemes velem csapathajóban menni és nem baráti alapon működnek a dolgok.

Négyesben is rengeteg tapasztalatot szereztem az elmúlt öt évben, és most már nagyon magabiztosan vezetem a lányokat. Remélem, ők is megbíznak bennem minden döntő előtt! Emellett ebben az olimpiai ciklusban volt második, harmadik, negyedik helyem egyesben, szóval nem arról van szó, hogy csak a csapathajókra várnék ölbe tett kézzel.

Csipestől 2013-ban vált el. Ez a nyilatkozat is közrejátszott a szakításban?

Akkor a hazai válogatón nem kerültem döntőbe, ezzel kimaradtam az Európa-bajnoki csapatból. Nagyon össze kellett kapni magam a következő válogatóra, hogy ne maradjak le a többiektől, hogy számításba vegyenek. Szerencsére Tóth László, akit régóta ismertem, és aki éppen akkor Magyarországon tartózkodott, elvállalta a felkészítésemet. Nagyon örültem neki, hogy nem ment vissza Kanadába és kizárólag velem foglalkozott. Én addig ezt az érzést nem ismertem. Én mindig csak egy voltam a csapatból, aki csak úgy ott van. Rajtam nem volt figyelem.

Három hetünk volt, nem volt könnyű a feladat, de átmentünk a vizsgán. A második válogató jól sikerült, még abban az évben a négyes velem nyert, párosban is a legjobbak lettünk. És azóta nem volt olyan világbajnokság, amelyikről ne tértem volna haza egy arannyal.

Ezt a törődést szerencsére azóta is megkapom. Így utólag, jobban nem is alakulhatott volna az életem, de akkor kétségek közt gyötrődtem. Amire egyébként is hajlamos vagyok.

Rendezték a kapcsolatukat Csipessel?

Nem volt szükség rá, nem haragudtam rá, remélem, ő sem én rám. A lányával, Tamarával egyébként is nyertem 2014-ben világbajnokságot.

Az olimpia előtti tekintetére haragudtam, mert abban mindig az volt, hogy én farvízen, a véletlenek szerencsés összjátékának, nem pedig a saját tehetségemnek köszönhetem, hogy olimpiai bajnok lettem.

Mások erről az önnel született tehetségről, érzékről azt mondták, hogy még nem született meg az a versenyző, akivel ön ne tudna együtt evezni. Annyira képes analizálni a másik mozgását, dinamikáját, hogy többnyire könnyedén alkalmazkodik.

Azt gondolom én is, jól kiegészítem a társam. És azt hiszem, ez nem rossz adottság.

És rendszerint visszanézi a Youtube-on a futamokat, az éppen lehetséges társ mozgását, onnan merít ihletet, hogyan kell viszonyulni és igazodni hozzájuk. Ez nem gyakori ebben a sportágban, a csapatjátékokban ellenben megszokott.

Már egy páros is csapat. A négyesről nem is szólva. Talán egy kissé túlzásba is viszem a többiek figyelését, de azt érzem, hogy a hajóban olykor én vagyok az edző. Tudnom kell, milyen csapásszámmal kell kezdeni. Van, aki ennél többet is bírna a hátam mögött, őt vissza kell fogni, mert egy másik társnak nem megfelelő, ha nagyon elkezdjük a távot, és nagyon pörgünk. Az erőnek az utolsó pillanatig energiává kell alakulnia, mert ha elveszik az energia, akkor a többiek könnyen megelőznek. És hát nemcsak én, hanem mindenki más is nyerni szeretne, az ezüstért nem utazunk sehová.

Ezért is volt meglepő, hogy a legutóbbi világbajnokságon nem tudtak nyerni. Visszanézte már, mi okozta a bajt?

Szinte hetente visszanézem, ha eszembe jut valami. A legjobbkor kaptuk ezt a pofont, mert a hat éve tartó veretlenségünk inkább egy vb-n, mintsem az olimpián vesszen el. 200 méterrel a cél előtt megindultunk, jöttünk is fel az egyébként remek napot kifogó fehéroroszokra, százzal a cél előtt azonban nem tudtunk rátenni egy lapáttal, megbillentünk, csak nehezen sikerült egyenesben tartani a hajót, a sebességünk odaveszett.

Ez a billenés volt az utolsó ok, elveszett a lendület, és már csak a második helyet tudtuk tartani. Talán furcsa, amit mondok, de én jobban örültem ennek az ezüstnek, mintha nyertünk volna egy centivel. Mert így legalább kijött, hogy változtatni kell, nem elég, ha csak hatszor ülünk össze. Nem söpörtük a problémát a szőnyeg alá, hanem igenis foglalkozni kell vele. Biztos vagyok benne, hogy mindenki leszűri a konklúziót, és a kis mozaikok a helyükre kerülnek.

Nem titok, egymáshoz kell idomulni, finomodni, hogy ne vesszen el egy pillanatra sem a sebesség. Nem sok vereségben voltam benne, ennek abszolút láttam az előnyös oldalát – nem úgy, mint a 2008-asnak -, még ha elég paradox is ez a helyzet.

Ha most több időt kapnak, elég lesz a sikerhez?

Szerintem igen. Illetve van az úgy, hogy 4 ember közt az első pillanattól megvan az összhang. A 2014-es négyes például csodásan siklott. Kiváló állapotban volt mindenki, akkor egyszerűen nem veszíthettünk.

Szinte üveghangon mentünk, egy pillanatra sem volt veszélyben az arany.

Ha már a négyes nem jött össze, 2015-ben párosban nyert vb-t. Az utolsó pillanatban találtak egymásra Kozák Danutával. Olyan furcsa volt azt olvasni, hogy munkakapcsolat volt önök közt 3 évig. Meg hogy neki már vannak műhelytitkai.

Így alakult. Megértettem és elfogadtam, hogy Dana az egyest favorizálja. Ő Bécóval (Somogyi Béla, az edzője is egyben), a vőlegényével készült fel, élték a saját életüket, nem lehettem a nyakukon, ez az élet természetes rendje. És igen, ők egy kis műhelyt alakítottak, a saját meglátásaik, a saját szempontjaik szerint készültek fel. Ebben sincs semmi kivetnivaló.

Meg is nyerte a vb-ket.  Nem ragaszkodhattam a pároshoz, ha már ő volt a legjobb egyéniben, nekem kellett lépnem. Lelkileg kellett ezt a helyzetet feloldani, mert 17 évet töltöttünk egymással jóban és rosszban, együtt laktunk, együtt mentünk mindenhová. Nem hidegültünk el egymástól soha, amióta pedig ismét egy párban vagyunk, a bizalom maximálisan, száz százaléknál is erősebben él. Ettől még nem lakunk együtt, mert neki ott van Bécó, ők nagyon helyesen élik a saját életüket.

Azt nyilatkozta három éve, hogy látta önmagát és Kozákot a riói dobogó tetején. Amikor Csipes Tamarával együtt párosozott ez a kép nyilván megfakult. Most látja újra ezt a képet?

Most elsősorban magamat látom ott. Mindig csapatember voltam, mindig szerettem volna a többieknek segíteni mindenben. Most az edzőm azt mondta, koncentráljak egy kicsivel többet magamra. Legyek önző, mert másként nem fog menni. Ezért most az egyesre is nagyon készülök. A mumusom volt ez nekem régebben. Nem azért, mert nem készültem fel, de tényleg

volt olyan szakasz, amikor mentálisan nem voltam rendben, és akkor lándzsával kellett beterelni a rajtállásba,

taszítottam magamtól. Ezt a szakaszt remélem egyszer és mindenkorra lezártam. Ebben viszont rengeteget segített az edzőm. Illetve Nagy Sándor pszichológus. Vele méterről méterre végig vesszük az 500-as távot, ha beülök hozzá. De ez már az én műhelytitkom.

Arról beszélhetünk talán még így is, a titkokat megőrizve, hogy 220 és 250 méter között mi történik?

Ó, ha az nem lenne, biztosan sikeresebb lennék egyesben. Akkor kész lesz a lábam. Besavasodik. Kegyetlenül. Hihetetlenül rossz érzés. Mintha oszloppá dermedne.

Nekem alapból nagyon sokat mozog a lábam a hajóban. És akkor jön el a holtpont. Ezen túltenni magam nem volt egyszerű.

De hát a savasodás nem múlik el varázsütésre?

Nem, de az adrenalin felülírja. Nem véletlenül mondjuk, hogy fejben ott kell lenni minden méteren. Nem szabad a lábamra gondolni. A fej nem hagyhatja, hogy a lábról tudomást vegyen, mert akkor elkerülhetetlen a kudarc. Kimerítő választ adtam?

Ami a sporton túl van

Szabó a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, mert az olimpiai bajnokok klubja őt is delegálta. Zugló és Dömsöd díszpolgára. A Magyar Olimpiai Akadémia hagyományőrző programján legutóbb kajakozni tanította a gyerekeket.

Eléggé. Ilyenkor derül ki, valamivel összetettebb ez a sportág, mint azt a tévén, vagy a helyszínen látjuk.

Én örömmel beszélek róla.

Mert a kajakozás sokkal több, mint hadonászás és húzás egymás után ötszáz méteren át.

A csapathajóban pedig figyelni kell a többiekre, mindenkinek alá kell rendelnie az egóját a csapat sikerességéért. Mert erre a sportágra a mazochizmus mindig jellemző volt, a hegyet mindenki szívesen elhordja, inkább csak az a kérdés, mennyi idő alatt. Az összhangot megteremteni az izgalmas feladat.

Beteg lett a tavaly szeptemberi előolimpia után, amikor hazatért Rióból. Fel lehet készülni arra, hogy ne fordulhasson még egyszer elő?

Muszáj. Mivel egyébként is válogatós vagyok, nem lesz megterhelő, hogy csak nutellás kenyeret fogok enni az utolsó időszakban, a verseny előtt egy nappal például. Nem hagyok esélyt arra, hogy bármilyen hústól, zöldségtől fertőzést kapjak. Az előolimpia után a hosszabb repülőúton már nem voltam jól, de akkor még arra gondoltam, hogy sokat görnyedtem a repülés miatt, azért fáj a hasam. Amikor az átszállásnál már hánytam, és alig tudtam felkászálódni a pesti járatra Párizsban, akkor tudtam, ennek a fele se tréfa. Olyan rosszul lettem, hogy riasztottam a barátomat, jöjjön ki értem a reptérre, mert nem tudok hazavezetni. Akkor ijedt meg ő is, mert mindig egyedül szoktam hazamenni.

Másfél hétig szenvedtem a lázzal, az egész évben kizsigerelt szervezet nem tűrte jól a betegséget. Aztán meggyógyultam. Nagyon nem szeretném ugyanezt átélni még egyszer. Ehhez képest a holtpont legyőzése rutinmunka és pofonegyszerű feladat volt.

A legkeményebb edzéseken a nagy ellenfelet képzeli maga elé, akit utol kell érnie?

Igen. De nincs kipécézve senki, nincs egy célszemély, akit mindenáron szeretnék magam mögött látni. Inkább csak ország.

Régebben a németeket nem szerettem. Nem vuduzok senkit, ott azért nem tartunk. De igen, a képzelettel leszek erősebb.

Az edzéseken amúgy is van itthon rivalizálás, ha jól gondolom, ebben rejlik a sportág ereje.

Odacsípnek a feltörekvő fiatalok, persze. Nekik is jól esik, ha egyszer-kétszer megfognak, belőlünk is nagyobb energiát vált ki, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Ez az élet rendje, így természetes. Ugyanígy nőttem és erősödtem én is. Most már célpont is vagyok, persze. Húzzuk egymást előre. Egymás hátba veregetése mindig hasznos. Ha kikaptam, akkor holnap vissza akarok vágni az időre menésben.

Nálunk a szezon közbeni időre menés a fokmérő. Talán nincs is olyan versenyző, aki ne tartana tőle egy kicsit.

Van most még valami újdonság, amivel készül?

Mivel minden nüanszokon múlik, természetesen odafigyelek az étrendemre, a regenerációra, a rekreációra. Pláne, mert fájt a hátam eléggé március közepén. Nem szeretném megadni az esélyt az ellenfeleknek például azzal, hogy nem veszem komolyan a légzésedzést. Hiszek benne, hogy erre is szükség van. Mert mi van, ha ezen fog múlni, ha éppen egy tizedet jelent valamikor a helyes levegővétel.

A 2014-es vb-n szembe szél volt, biztos voltam benne, hogy nyerünk Tamival, mert nekünk ennél kedvezőbb nem jöhet. Erre ahogy a döntőre feleveztünk, a szél hirtelen megfordult, hátról kaptuk, ami a legrosszabb. Váltani kellett.

Remélem már vagyok olyan erős fejben, ha bármilyen nem várt inger ér, ha netán orkán erejű szél lesz Rióban, vagy előtte a szolnoki válogatón, azt is tudom kezelni.

Az első részben Kozák Danuta mesélt fogainak összeszorításáról, és hogy fájt neki, amikor nem bíztak benne, pedig már nyert két aranyat. A harmadik részben majd Fazekas-Zur Krisztina mondja el, az anyaság hogyan tette erősebbé.