Kokain után szteroiddal bukott az olimpiára kijutott kajakos

2016.07.12. 12:06

A tavaly kokainnal megbukó Dombvári Bence újra pozitív doppingtesztet produkált, a világbajnok kajakos a szteroidok közé tartozó sztanozololt használta.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) 2016. július 5-én megküldött értesítése szerint Dombvári Bence 2016. június 9-én pozitív doppingmintát produkált. A Honvéd versenyzőjét a MACS és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte, korábban minden mintája negatív lett. Dombvári Bence 2015 augusztusa óta minden hazai versenyén győzni tudott, és idén májusban olimpiai kvótát szerzett a pótkvalifikációs viadalon is, írja a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) közleménye.

A kajakozó, a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a MACS jelzése után, még a múlt héten önmaga kérte a B minta elemzését, ez a vizsgálat a Magyar Kajak-kenu Szövetségnek 2016. július 12-én eljuttatott jegyzőkönyv szerint ismét kimutatta szervezetében a sztanozolol nevű anabolikus szteroidot. A sportoló versenyzési engedélyét az MKKSZ azonnali hatállyal felfüggesztette, a hivatalos doppingeljárást pedig a MACS indítja meg rövidesen a versenyzővel szemben.