Vilmos
11 °C
22 °C

A férfi kajaknak fel kell zárkóznia a női mellé

2017.02.10. 17:14

Minden szakágban és minden korosztályban az a cél a magyar kajak-kenu sportban, hogy megmaradjon az eredményesség, és emellett tovább fejlődjön a sportág – hangoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) pénteki sajtótájékoztatóján az azon bemutatkozó új szakmai vezetés.

A decemberben megválasztott új elnök Doma Gergőt nevezte ki szakmai igazgatónak, az ő feladata lesz a szakmai rendszer működtetése. „Az első hónap tapasztalatai alapján a munkám jelentős részét a válogatottak háttérmunkájának biztosítása teszi ki, de emellett dolgozunk a diagnosztikai központ kialakításán és a szabadidősporthoz kapcsolódó feladatokon is” – idézi Domát az MTI.

Az eddig az utánpótlás, mostantól viszont a felnőtt válogatottat irányító Hüttner Csaba kiemelte, hogy a női kajak szakág eredményességének fenntartása fontos, de legalább ilyen hangsúlyos szerepet kap majd a férfi kajak is, amit meg kell erősíteni mind egyesben, mind párosban és négyesben. A férfi kenu olimpiai térveszése ellenére is fontos elem marad a programban, a női kenu jelentette új lehetőségre pedig már jó alapokról tud majd építeni a szövetség.

2017-ben három fontos esemény lesz az MKKSZ számára, a májusi, szegedi világkupa, a nyári, plovdivi Európa-bajnokság és a racicei világbajnokság.

Hüttner helyét az utánpótlás élén Dónusz Éva vette át, a para és maratoni szakágat továbbra is Weisz Róbert vezeti.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
5999 Ft
5100 Ft