Újra szét akarja verni a világot a háromszoros olimpiai bajnok kajakos

2017.05.26. 12:34

Bő hét hónap után újra edzőt váltott a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Gabriella.

Szabó pénteken az M4 Sportnak számolt be arról, hogy Likér Péter helyett a jövőben - egyelőre az első válogatóig - fiatalkori edzője, Simon Miklós készíti fel.

„Az olimpia után új szemlélettel akartam nekikezdeni a négyéves ciklusnak, ezt Likér Péterrel kezdtük el, de ő az olimpiai ezüstérmes, rendkívül erős szlovák férfinégyes edzője is, akik ugyancsak ott akarnak lenni Tokióban, és nem tudtuk összeegyeztetni a közös munkát" – mondta Szabó, aki októberben, nem sokkal az olimpia után szakított Tóth Lászlóval.

Szabó nem vár csodát új edzőjétől, csak arra van szüksége, hogy „visszajöjjön a kedve, hogy újra szét akarja verni a világot. A riói eredménnyel nagyon elégedett voltam, rázós négy év volt, elfáradtam, és nem is tudtam ezt kiheverni teljesen" – nyilatkozta Szabó.

A tervek szerint Fazekas-Zur Krisztinával indul majd 500 méter párosban a világbajnoki válogatón, ahol a céljuk természetesen a csapatba kerülés.