Hét magyar érem a szegedi kajak-kenu világkupán

2018.05.19. 14:23

Szombaton már A döntőket is rendeztek a szegedi kajak-kenu világkupán, a kilenc döntőből mindenben volt legalább egy érdekelt magyar egység.

A szombati döntős program egyből két magyarral indult, a női kajak egyesek 500-as futamában Bodonyi Dóra és Medvecky Erika is érintett volt, Bodonyi ezüstérmet szerzett az új-zélandi Caitlin Ryan mögött, Medveczky viszont csak a hatodik lett.

A férfi 1000-es egyes kajakdöntőben Kopasz Bálint is ezüstöt szerzett, őt a portugál Fernando Pimenta tudta csak legyőzni. Nem sikerült jól ugyanez a táv a kenusoknál Bodonyi Andrásnak, aki hatodik lett, érmes lett viszont kenu kettesben 200 méteren a Takács Kincső, Balla Virág kettős, akik egy kínai és egy orosz egység mögött értek a dobogóra.

Két magyar egység volt a férfi kajak kettes 200-as döntőjében is, de sem az Apagyi Levente, Hérics Dávid, de a Csizmadia Kolos, Varga Márk páros nem lett dobogós, előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen zárta a vk-futamot. Szintén dupla magyar döntő volt női kajak kettes 500-on, ahol a Vad Ninetta, Takács Tamara kettős a negyedik, a Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina egység pedig a hatodik lett.

A nap harmadik magyar ezüstérmét a Hajdú Jonatán, Fekete Ádám kenukettes szerezte 500-on (egy lengyel egység mögött), ugyanitt Slohoczki Ádám és Szőke Attila a hatodik helyen zárt. A kenus Takács Kincső és Balla Virág 500-on is szerzett egy érmet, itt a harmadik legjobbak voltak kanadai és kínai riválisuk mögött, a szám döntőjlben Kisbán Zsófia és Bragato Giada hatodik lett.

Az utolsó szombati A döntőben Nádas Bence és Erdőssy Csaba szereztek bronzérmet spanyol és orosz egység mögött a férfi kajak kettes 500-as futamában, itt Németh Viktor Máté és Koleszár Mátyás hatodik helyen értek célba.

A szombati paradöntőkben is jutott egy érem a hazai csapatnak a VL2 200 méteren harmadik Juhász Tamás révén.  

A vasárnapig tartó szegedi versenyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett, a magyar csapat 62 fős.

Balszerencsés kajaknégyesek

A délutáni elő- és középfutamokban nem volt szerencséje a kajaknégyeseknek, az Európa-bajnok Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta négyes 4 századmásodperccel maradt le a futamgyőzelemről, és így az egyenesági döntőről, így a másik, Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes, Gamsjager Lisa-Maria összetételű másik magyar hajóval együtt a középfutamban kell még egyszer bizonyítaniuk.

A férfiaknál 500 méteren a Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás négyes ha lehet, még pechesebb volt, ők 17 ezredmásodperc hátránnyal lettek másodikak, így rájuk is középfutam vár, ahogy a másik előfutamban második Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István egységre is.

K-1 200 méteren Lucz Dórára (az előfutamban 1.) és testvérére, Lucz Annára (2.), valamint Csizmadia Kolosra (5.) és Apagyi Leventére (2.), C-1 200 méteren Hajdu Jonatánra (5.)és Korisánszky Dávidra (2.), C-1 500 méteren Nagy Biankára (2.) és Lakatos Zsanettre (1.), illetve Bodonyi Andrásra (6.) és Kiss Balázsra (5.) is középfutam vár vasárnap délelőtt. 

Szombaton este a korábban ezer méteren második Kopasz Bálint, valamint Noé Zsombor már a döntőbe kerülésért szállt vízre K-1 500 m-en, és mindketten bekerültek a legjobbak közé, jelenti az MTI.

A szombati döntők eredményei

férfiak

K-1 1000 m

  • 1. Fernando Pimenta (portugál) 3:24.359 p
  • 2. Kopasz Bálint 3:25.647
  • 3. Roi Rodriguez (spanyol) 3:26.259    

K-2 200 m

  • 1. Cristian Toro, Saúl Craviotto (spanyol) 31.429    
  • 2. Marko Novakovic, Nebojsa Grujic (szerb) 31.752    
  • 3. Piotr Mazur, Dorian Kliczkowski (lengyel) 32.268    
  • ...6. Apagyi Levente, Hérics Dávid 32.496
  • ...8. Csizmadia Kolos, Varga Márk 32.935

K-2 500 m

  • 1. Rodrigo Germade, Marcus Walz (spanyol) 1:26.893
  • 2. Vaszilij Pogreban, Jurij Posztrigaj (orosz) 1:27.809
  • 3. Nádas Bence, Erdőssy Csaba 1:27.982    
  • ...6. Koleszár Mátyás, Németh Viktor 1:28.882

C-1 1000 m

  • 1. Martin Fuksa (cseh) 3:44.989
  • 2. Oleg Tarnovszki (moldovai)    3:47.283    
  • 3. Carlo Tacchini (olasz)    3:47.361
  • ...6. Bodonyi András 3:50.361

C-2 500 m

  • 1. Vincent Slominski, Mateusz Kaminski (lengyel) 1:37.572
  • 2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 1:38.472
  • 3. Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski (lengyel) 1:38.555
  • ...6. Slihoczki Ádám, Szőke Attila 1:43.094

nők

K-1 500 m

  • 1. Caitlin Ryan (új-zélandi) 1:46.576    
  • 2. Bodonyi Dóra 1:47.748    
  • 3. Hermien Peters (belga) 1:49.059    
  • ...6. Medveczky Erika 1:49.509

K-2 500 m

  • 1. Lisa Carrington, Kayla Imrie (új-zélandi) 1:39.018
  • 2. Ana Roxana Lehaci, Viktoria Schwarz (osztrák) 1:39.980
  • 3. Teresa Portela, Joana Vasconcelos (portugál) 1:40.785
  • 4. Takács Tamara, Vad Ninetta 1:40.824
  • ...6. Racskó Fruzsina, Szabó Ágnes 1:41.941

C-2 200 m

  • 1. Lin Ven-csün, Csang Lu-csi (kínai) 43.082 p
  • 2. Irina Andrejeva, Oleszija Romasenko (orosz) 43.954    
  • 3. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 44.427

C-2 500 m

  • 1. Laurence Vincent-lapointe, Katie Vincent (kanadai) 1:53.513
  • 2. Ma Jen-an, Szun Meng-ja (kínai) 1:54.130    
  • 3. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 1:55.941
  • ...6. Kisbán Zsófia, Bragato Giada 2:03.769