Aranyérmes a női kajaknégyes a belgrádi Eb-n

2018.06.09. 11:44 Módosítva: 2018.06.09. 12:24

Nagyszerűen szerepelnek a magyarok a belgrádi kajak-kenu Eb második napján, eddig négy érmet szerzett a válogatott.

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású kajaknégyes 500 méteren ellenállhatatlan volt, remek idővel győzött. A négyes fél hajóhosszt, és több mint egy másodpercet vert a második helyen végző fehéroroszokra.

1000 méteren a nőknél és a férfiaknál is hatalmas csatában szereztek ezüstérmet a versenyzőink. Kopasz Bálint a portugál Fernando Pimentával küzdött, de végül, három tizeddel lemaradt, Takács Tamara pedig ennél is közelebb volt a győzelemhez, a német Nina Krankemann alig több mint egy tizeddel volt jobb nála.

A női kettesek 1000 méteres távján Pupp Noémi és Csipes Tamara a lengyel és a német párost nem tudta megszorongatni, de így is dobogóra állhatnak, a harmadik helyet simán sikerült megszerezniük a románok előtt.

A Kammerer Zoltán, Varga Ádám, Erdőssy Csaba, Ceiner Benjámin összetételű kajaknégyes ötödik lett a futamában.

A kenusoknál Kiss Tamás és Lakatos Zsanett is negyedik lett, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó a hatodik helyen végzett, az 500 méteres férfi kenunégyes pedig utolsó lett a döntőjében.