Csavartak a szabályon: két magyar lehet olimpiai dobogón
A tokiói olimpiára változnak a kvalifikáció szabályai kajak-kenuban. Úgy módosítottak a nemzetközi válogatási elveken, hogy abból szerencsésen jött ki az elmúlt években kivételesen sikeres sportág.
„A minket legjobban érintő kérdés, régóta vágyott változás is egyben. Mi nem mertük eddig felhozni, mert ránk sütötték volna a bélyeget, ti több érmet akartok nyerni. Irigykedve szemléltük az atlétákat és az úszókat, mert ők két magyarral lehettek ott a rajtnál egy-egy olimpián, míg nálunk csak egy hajó indulhatott. Két négyes nem lehet ott a tokiói rajtnál, de két páros igen, és egyéni számban is két magyar indulhat” – mondta Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) azért jó az intézkedés, mert a színvonal emelkedése garantált, egy olimpián pedig nyilván a legjobbaknak kell indulniuk.
Úszásban előfordult többször, hogy két magyar állt a dobogó tetején, elég csak Wladár Sándor és Verrasztó Zoltán moszkvai párharcára gondolni, vagy 1992-ben, Barcelonában Egerszegi Krisztina a jelenlegi sportállamtitkár, Szabó Tünde előtt nyert.
A NOB még nem ütötte a tervekre hivatalosan a pecsétet, de erre minden esély megvan, már csak a részletek tisztázása van hátra.
„A két hazai legjobbnak válogatón, hatalmas küzdelemben kellett eddig eldöntenie, hogy ki lehet ott az olimpián. Most az olimpián egymás közt meccselhetnek, és a világgal, és most a vesztes akár olimpiai ezüstérmet kaphat, nem pedig semmit, mint ahogy korábban történt” – rögzítette Vékássy.
Alapesetben Kozák Danuta legnagyobb kihívója magyar lesz. Az ötszörös olimpiai bajnok klasszis azt mondta Londonban, hogy a hazai válogató a nehezebb, az olimpiai döntő kevésbé.
A női a legerősebb szakág, most előfordulhat, hogy egy számban több magyar számban érem is születik.
Riói példa: Janics Natasa és Lucz Dóra itthon nagy csatát vívott, előbbi nyert, Lucz tévén keresztül nézhette csak a versenyeket. Janics nem jutott döntőbe. Ha akkor Lucz kijutott volna, könnyen előfordulhat, hogy neki összejön a finálé.
A jövő évi világbajnokságot Szeged rendezi augusztusban, ott már kvótákat lehet szerezni az olimpiára.