Kozák Danuta döntős 500 méteren

2018.08.24. 21:10 Módosítva: 2018.08.24. 21:33

A szám olimpiai bajnoka, Kozák Danuta döntőbe jutott kajak egyes 500 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. Az UTE 31 éves, ötszörös olimpiai aranyérmes versenyzője a csütörtöki előfutam-győzelem után pénteken az első középfutamban szállt vízre, és talán némileg taktikázva nem adott ki magából mindent azért, hogy megszerezze a győzelmet. Mellette az új-zélandiak klasszis versenyzője, Lisa Carrington lapátolt, aki szinte végig vezetve nyert, Kozák pedig tisztes távolból követve őt a második helyen ért be.

A péntek késő délutáni programban még egy 500-as középfutamban voltak érdekeltek a magyarok, a Kiss Balázs, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Takács Mihály alkotta kenunégyes egy első hellyel lépett tovább.

Az új olimpiai számban, női C-2 500 méteren, valamint férfi K-2 500 méteren most még csak az előfutamokat bonyolították le. A Balla Virág, Takács Kincső páros és a 2011-ben világbajnok Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó is harmadik lett futamában, előbbi egység szombaton, utóbbi vasárnap folytatja a középfutamban.

A vb szombaton folytatódik, ezen a napon kilenc döntőt rendeznek majd. Pénteken világbajnok lett a Csipes, Medveczky kajak kettős 1000 méteren, míg Bodonyi egyesben nyert ugyanezen a távon, Nádas 500-on bronzérmes. Ezekről itt írtunk bővebben>>>