Kozák Danuta: Hidegzuhany volt a kizárás

2019.08.23. 10:44 Módosítva: 2019.08.23. 11:42

A kajakos Kozák Danuta a péntek délelőtti előfutamból a második helyen jutott tovább 500 méter egyesben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon: az ötszörös olimpiai bajnok, aki címvédő ebben a számban, nemcsak az ellenfelekkel és az erős hátszéllel kellett megküzdenie, hanem túl kellett tennie magát a csütörtöki kizáráson.

Az UTE 32 éves sportolójának ez az egy száma maradt a vb-n, miután Kárász Annával alkotott címvédő párosát csütörtökön az előfutam után diszkvalifikálták, mert túl könnyű volt a hajójuk.

A kajakos a pénteki futam után elmondta: egyrészt "rendbe kellett tennie a fejét", másrészt félre kellett tennie a párosban történteket.

"Leginkább azt dolgoztam fel nehezen, hogy a mi jól működő rendszerünkbe, a versenyrutinunkba hiba került" - emelte ki. Elmondta, hajójuk súlyát "kicentizték" ugyan, de kétszer ellenőrizték a szerdai edzéseik után, és még a csütörtöki előfutam előtt is.

"A futam előtti mérlegelést rontottuk el, és lehet ugyan összeesküvés-elméleteket gyártani az okokra, de még most sem tudjuk, hogy mi okozhatta a problémát" - ismerte el Kozák.

Elárulta, hidegzuhanyként élte meg a kizárást, ami igazából Kárász Annának fájhatott jobban, hiszen neki az az egy száma volt a vb-n.

Mivel nekem most még az egyesre kell koncentrálnom, igazából csak a vb után csapódik majd le egy ekkora hiba. Annával egyelőre csak a lelket próbáljuk meg tartani egymásban, de mivel tudja, hogy nekem maradt még feladatom, csak a vb után tudjuk ez egészet alaposan átbeszélni

- mondta.

Az egyes előfutammal kapcsolatban megjegyezte, az erős hátszél már zavaró tényező, de a pályája azért nem volt rossz. A második helye nem zavarja - az első öt helyezett jutott a középfutamba -, mert az elsődleges célja a továbbjutás mellett az volt, hogy jó érzésekkel szálljon ki a hajóból, és ez a második helyezés ellenére megvolt.

Ebben a számban szombaton rendezik a középfutamot és vasárnap a döntőt. Öt tokiói indulási jogot osztanak a szegedi vb-n. (MTI/Index)

Ne maradjon le semmiről!