A kajak-kenu sport legendás vezetőjéről nevezték el a székházat

IMG 20220202 111510
2022.02.02. 13:40
Ünnepélyes keretek között szerdán megtartották a Dr. Baráth Etele Székház névadó ceremóniáját, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Latorca utcai létesítményét a táblaavatótól kezdve immár az előbbi néven lehet megtalálni.

Kis túlzással lassan heti program lesz kajakozóink, kenusaink ünneplése, no de hát merné-e valaki állítani, hogy ne érdemelnének meg minden rivaldafényt kiválóságaink.

Alig két hete a 2021-es esztendő legjobbjainak kihirdetése mellett az örökös bajnokok és a mesteredzők, valamint az arany érdemérmesek márványtáblájára is új nevek kerültek fel, most pedig a legendás sportági vezető teljesítménye előtt adóztak. 

A táblaavató előtt Schimdt Gábor, az MKKSZ elnöke mondott beszédet:

Adj nevet valaminek, és az életre kel, tartja a mondás. Onnantól már nem egy lesz a sok közül, hanem AZ a bizonyos, AZ egyetlen. Onnantól felruházod valami megmagyarázhatatlan hatalommal, és erősebb lesz vihar idején, meg szerencsés, akárcsak Forrest Gump bárkája

– kezdte felszólalását az MKKSZ elnöke, aki a létesítmény rövid történetét is ismertette, kiemelve, hogy a lényeg nem a falakban van, hanem abban a szellemiségben, ami működteti.

A névválasztásnál egyértelmű volt, hogy olyan embert válasszunk, aki hitelesen képviseli ezt a szellemiséget, mindenkori ösztönző példaként valamennyiünk számára.

Baráth Etelével kapcsolatban elmondta, vallja és mindig valóban elkötelezetten mindig kész volt tenni is azért, hogy előre léphessen a sportág.

A tábla leleplezését követően a Stopper úszóházon kisfilmet vetítettek Dr. Baráth Etele vezetői időszakáról, az 1990-es évek közepétől sorra érkeztek a bejátszások, illetve újraélhettük a regnálása során szerzett 17 olimpiai aranyérmet. A nagy csatákban begyűjtött aranyak mellett a tragikusan fiatalon, kevéssel a pekingi olimpia előtt 36 évesen elhunyt Kolonics Györgyről szóló bejátszások is érzelemdús hatást váltottak ki, maga az ünnepelt is meghatódva beszélt a kisfilm után.

Tényleg nehéz ezt követően megszólalni, erről a kisfilmről nem tájékoztattak korábban. Az életemben három olyan fontos célom van, volt, lesz, ami találkozott a kajak-kenu sportággal. Az egyik, hogy én nagy családos ember vagyok, akinek fontos ez a fogalom, és aki benne van, az tudja, hogy ez a sportág egy igazi összetartó család. A másik fontos dolog, hogy én sokra becsülöm a tudást, a tanulást, sőt az életen át tartó tanulási folyamatot. Az én életemben öröm volt a változtatásra való hajlam, és a kajak-kenu sport is ilyen, amióta én ismerem, hihetetlen tanuláson ment keresztül, sorolhatnám a legnemesebb, legegyszerűbb edzői tudástól, a felismeréstől, a ráérzéstől egészen a legkomolyabb informatikai rendszereken keresztül történő fejlesztésekig. A harmadik pedig a munka. Az embernek meg kell tanulnia, tudnia kell dolgozni, nem elég a tehetség, az embernek végig kell dolgoznia az életét, és a munkában is mindig, minden lehetőséget meg kell találni annak érdekében, hogy eredményes legyen.

 – mondta Baráth Etele, aki múlt pénteken, január 28-án ünnepelte a 80. születésnapját.

Fiatalon maga is űzte szeretett sportágát, aktívan kajakozott, de versenyzőként nem tudott a csúcs közelébe kerülni.

A 21 éves vezetői időszaka során 367 aranyérmet szereztek világversenyeken a magyar sportolók: az olimpiákon 17-et, világbajnokságokon 102-t, Európa-bajnokságokon 111-et.

Valószínűleg összes itt látható eredményemet elcserélném egy olimpiai bajnoki aranyra

– mondta ezzel kapcsolatban.

Beszéde végén megjegyezte, hogy lassan eltávozik a sportágtól, de az élettől még nem tervez, szeretne még vagy 20-30 évet élni, hogy kívülről nézhesse még az olimpiákat és versenyeket, amihez mindenkinek nagyon sok sikert kíván.

(Borítókép: Borbély László / Index)