Parádés évkezdés a királyszám uralkodójától

kopasz akció
2022.05.27. 18:20
Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik meg az idei első felnőtt és U23-as világbajnoki válogatót és ifjúsági találkozót, amelyen a Tokióban aranyérmes női kajakosokat leszámítva a gyorsasági szakág legjobbjai álltak rajthoz, idehaza idén először.

A péntek délutáni program a királyszám (férfi K1 1000 méter) döntőjével kezdődött, az olimpián aranyérmes Kopasz Bálint a betegsége miatti kihagyás után először versenyzett idén, és már a délelőtti előfutamban látszott, hogy ennek ellenére jó formában érkezett Szegedre, hiszen 7,5 másodperccel előzte meg a másodikként beérő olimpikon riválisát, Béke Kornélt.

A fináléban ismét összecsaphatott a Tokióban mögötte ezüstérmes Varga Ádámmal, de ezúttal nem volt nagy csata, Kopasz végig fölényesen vezetve, a végén már lapátolás nélkül is két hajóhosszal győzött – bizakodva várhatja a június 24–26. közötti szolnoki második válogatót, amelyet követően kiderül, hogy ki indulhat augusztus 3. és 7. között a kanadai Halifaxben.

Az első fontos versenyünk volt, a következő jön egy hónap múlva, lesznek még ott szerintem érdekességek. Most kezdtek formába lendülni a betegségem óta, én az edzésen nem tudok a riválisokkal csatázni, így nekem rendkívül fontosak a viadalok, hiszen versenyről versenyre fejlődök. Tizenhét napig húzódott el a betegségem, emiatt nem tudtam indulni a Világkupán, de szépen fokozatosan jön vissza a forma

– mondta a verseny után Kopasz Bálint, aki az Index kérdésére elárulta: a tokiói teljesítményéhez képest most nagyjából 85 százalékosnak érzi a formáját, de ez az újabb megméretésekkel folyamatosan javulni fog.

Arra is felelt, miben változott meg az élete olimpiai bajnokként, és miért kellett a tavalyi pihenőjét idénre átütemezni.

Összesen két hetet pihentem Tokió után. Elkezdtem kondizni, magas szinten, nagy súlyokkal. Nem ez volt a terv, hanem hogy három hónapot pihenek, ezt majd idén pótolnom kell. Újdonság volt számomra, hogy olimpiai bajnokként hogyan is kell kinézni, és milyen példát kell mutatnom. Egy olimpiai bajnok nem engedheti meg, hogy úgy jelenjen meg bármilyen rendezvényen, hogy nem élsportolói kinézettel érkezik, márpedig az izmok gyorsan leépülnek, akár három hét alatt is jelentős szinten. Foglalkoztatni kell az izmokat.

Kopasz az Index azt is elmondta, hogy szívesen edzene riválisokkal, amivel egymást tudnák magasabb szintre felhúzni, és amivel jobb formába kerülhetnek a nagy viadalokra.

A kenusok között Adolf Balázs elsőségéhez sem férhetett sok kérdés, a 2021-ben 5000 méteren és maratoni világbajnokságon is aranyérmes sportoló két másodperccel előzte meg páros partnerét, Fejes Dánielt.

„Már tavaly is körvonalazódott, hogy inkább az 1000 egyes lesz a fő számom, de azért az 500 páros sem engedem el Fejes Danival, és remélem, hogy hasonló jó eredményeket tudunk elérni. De ha választanom kéne, akkor ez lenne a logikus döntés, remélhetőleg nem kell majd. Amikor alakult a párosunk, akkor már az 1000 méteren is sokan azt mondták, hogy svéd párosnak [egy oldalon evező kenukettesnek] semmi értelme, 500-on nyilván még nehezebb, de elég jól rá tudtunk cáfolni az emberekre, és most is ezt tervezzük” – mondta Adolf Balázs, aki az Indexnek arra is kitért: jobb állapotban érzi magát, mint a tokiói olimpián, és reméli, hogy Párizsig még sokkal többet fog fejlődni.

Ha a tokiói szintet vesszük száz százaléknak, akkor most 120 százalékon tartok, és remélem, hogy ez Párizsra 200 százalékra felmegy.

Az olimpiai programról lekerülő K1 200 méteres versenyben a Tokióban negyedik helyen záró Csizmadia Kolos az akkori idejénél (35.317) jobbat ment, a 35.168 konkrétan bronzérmet ért volna neki az ötkarikás játékokon, most pedig közel két másodperces fölényt a sprinttávon.

A hölgyek C1 200-as versenyében Takács Kincső szoros csatában előzte meg Nagy Biankát és Balla Virágot, K1 500-on Rendessy Eszter diadalmaskodott.

Egy kis szünet után jött a férfi K2 200 méter, Birkás Balázs és Balaska Márk sikerével, a női C2 200-on pedig a Bragato Giada, Nagy Bianka kettős újra felülmúlta a Balla, Takács párost.

A nap végére az 1000 méteres párosok maradtak, a kajakosok között Noé Bálint és Kulifai Tamás, a kenusok mezőnyében Kollár Kristóf és Slihoczki Ádám diadalmaskodott.

(Borítókép: Szalmás Péter – MKKSZ)