Új-Kaledónia letarolta a Lupa-tavat, magyar tinibravúr

slekta öröm
2022.06.20. 12:40
Vasárnap a technikai kategóriával zárult az ICF SUP-világkupa a Lupa-tavon. A hölgyeknél fantasztikus magyar győzelem született, a 18 éves Slekta Réka ugyanis a hajrában kihasználta az adódó lehetőséget. A férfiaknál az új-kaledóniai Noic Garioud nyert, aki így három arannyal távozik a Lupa-tóról – összegzett a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

A versenyzők a partról indulva vágtak neki a kilencszáz méteres pályának, amely során hét bóját kellett S alakban megkerülniük deszkájukkal, majd a végén ezúttal is futva érkeztek meg a célkapuhoz. Délelőtt a férfiaknak háromszor, a nőknek pedig kétszer kellett teljesíteniük a távot, hogy bejuthassanak a délutáni nyolcas döntőbe.

A női fináléban három magyarnak szoríthattunk, Slekta Réka, Rasztotzky Eszter és Pesti Anna Rozália is ott volt a mezőnyben. A rajtot a cseh Iva Dundová kapta el a legjobban, de mögötte a német Skadi Langbein és az olasz Caterina Stenta is jól tartotta magát. A hosszútávot és a sprintet is megnyerő Stenta az ötös bójánál megpróbálta megelőzni Dundovát, ám kettejük csetepatéja csak jobban összerázta a mezőnyt. Az utolsó fordulónál óriási tülekedés alakult ki, amelyet Slekta Réka használt ki legjobban. A mindössze 18 éves versenyző surranópályán megkerülte az egymással foglalkozó élmezőnyt, az utolsó hosszú egyenesre pedig már az élen találta magát. Bár Langbein és Stenta is nagyon jött a végén, Réka óriási erőket mozgósított, és végül elsőként ért be a célba.

„Nagyon örülök a győzelemnek, nem számítottam erre, és be kell vallanom, hogy szerencse is kellett, mert a hatos bójánál nagyon nagy tülekedés volt” – kezdte a futam után az újdonsült világkupagyőztes, majd kitért az utolsó fordulóra.

Egymás hegyén-hátán voltunk, én is egy másik lánynak a deszkáján álltam, aztán egy kis ugrással túl tudtam lendülni rajta. Tudtam, hogy a többiek nagyon erősek, és tartottam attól, hogy utol fognak érni, ezért minden erőmet beleadtam

– mondta Slekta Réka, aki a tavalyi junior-világbajnoki ezüstérme után ezúttal a felnőttek között – nemzetközi klasszisokat maga mögé utasítva – ismét hazai közönség előtt örülhetett.

„Őszintén szólva jobb érzés most ez, mint a tavalyi vb-ezüstérem, mert ez a felnőttek között sikerült. Rosszul indult a hétvége, pénteken feladtam a hosszútávot, mert nem voltam jól se fizikálisan, se mentálisan. A tegnapi sprinten, bár hibáztam, mégis jól sikerült a hatodik helyemmel. Ez a mai nap a hab a tortán, egy véletlen és nagyon jó szerencse, aminek nagyon örülök” – értékelte egész hétvégi szereplését Slekta Réka.

A technikai számban egyébként Skadi Langbein lett a második, míg Caterina Stenta ezúttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Rasztotzky Eszter a negyedik, Pesti Anna Rozália pedig a nyolcadik helyen zárt.

A férfiaknál Noic Garioud az utolsó napon is megállíthatatlan volt. Az új-kaledóniai klasszis a hosszútáv és a sprint után a technikai számot is magabiztosan nyerte, tökéletes hétvégét zárva ezzel.

Fantasztikus hétvége van mögöttem, örülök, hogy megvan a harmadik aranyérmem is – nyilatkozta a világbajnok. – Szeretném megköszönni a szervezők munkáját, remekül éreztem magam az egész hétvége során, és nagyszerű emberekkel találkoztam.

A dobogóra még az olasz Claudio Nika és az ausztrál Kaelan Lockhart állthatott fel. A döntő egyetlen magyar résztvevője, Kövér Márton a hatodik helyen zárta a világkupát.

(Borítókép: Szalmás Péter / MKKSZ)