Az atlétikai világbajnokság is lebeghet az idei Balaton-átevezők szeme előtt

DVAST20210828002
2023.06.06. 11:36
Idén is megrendezik a Hervis Balaton átevezését, amelyet 2021 óta Zamárdiból indítanak a rendezők. Magyarország legnagyobb átevezős versenyén több ezer résztvevőt várnak, hogy egy fordítóval leevezzék a nyolc kilométeres távot.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség keddi sajtótájékoztatóján elsőként az esemény fő szervezője kapott szót:

„Az elmúlt öt évben sikerült elérni, hogy nem nagyon van olyan ember az országban, aki ne hallott volna az eseményről” – mondta Vida Gergely.

Tavaly nem volt túl kegyes az időjárás a versenyzőkkel, hiszen a viadalt elmosta az eső. Az idei évben sokkal körültekintőbben járnak el az elmondás szerint, hogy ne akadjon semmi probléma.

„Mindig szívesen jövök ide, talán azért, mert vízparton lehetek. Két csendes évet követően 2022-ben kicsit ismét zajosabb volt Zamárdi, hiszen visszatértek a fesztiválok. Ezek mellett egyre több, sporthoz kapcsolódó rendezvény jelenik meg a városban, mind közül kiemelkedik a Balaton-átevezés – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a keddi sajtótájékoztatón. – A tavalyi évből kiindulva idén időben kell jelezni, ha az időjárás keresztülhúzza a versenyt. Mindent elkövetünk, hogy valódi élmény legyen az átevezés Zamárdiban, ahol várunk mindenkit szeretettel.

A névadó szponzor ezúttal is a Hervis lesz, amely továbbra is törekszik arra, hogy olyan rendezvényeket találjon, amelyek helyi szinten fontosak a közösségnek.

„A magyarok a vízi sportokban nagyon jók, a Balaton pedig minden ember szívét megdobogtatja. Zamárdiban topszínvonalú a rendezőcsapat, a szövetséggel remekül tudunk együttműködni, ezért is választottuk ezt a rendezvényt” – mondta Dalnoki Balázs ügyvezető igazgató.

Reményét fejezte ki, hogy ezúttal az eső helyett a napsütés miatt kerülhetnek csak elő az ernyők.

„Jelentkezzenek minél többen, mert ez egy topsportesemény lesz idén” – tette hozzá.

Augusztusban atlétikai világbajnokságot rendez Magyarország, ennek kapcsán közös akcióról számoltak be a szervezők: az átevezésen részt vevők fél áron juthatnak belépőkhöz.

„Az idei év talán elfogultság nélkül mondhatom, hogy az atlétikáról szól, és az atlétikai vb-ről. A világ harmadik legnagyobb sporteseménye látogat hazánkba. Célunk, hogy a valaha volt legjobb atlétikai világbajnokságot rendezzük meg, de fontos felhívni a figyelmet az élethosszig tartó sportolásra, motiválni, ösztönözni az embereket a mozgásra. Így kialakult a hétköznapi hős program, ami több egyéni- és tömegsportrendezvényen keresztül az atlétikára irányítja a figyelmet. Az itt részt vevők jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a vb-n, ebből nyilván nem maradhat ki az ország legnagyobb tömegsportrendezvényeinek egyike sem. Reméljük, az időjárás kegyes lesz, és minél többen vesznek részt, hogy aztán minél többen nézzék majd a helyszínen az atlétikai világbajnokságot is” – mondta az atlétikai vb szervezőbizottságát képviselő Baji Balázs.

A július 15-i rendezvényre július 9-ig lehet nevezni ide kattintva!

(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)