Nem jutott be a Dunaferr a nőikézi-BL döntőjébe

2004.04.26. 10:48
A Dunaferr női kézilabdacsapatának a tavalyi EHF-kupa fináléjához hasonlóan az idei Bajnokok Ligája-elődöntőben sem sikerült ötgólos előnyét megőriznie a dán Slagelse gárdája ellen és újra elbukta az aktuális párharcot.
Az egy héttel ezelőtti, dunaújvárosi Bajnokok Ligája-elődöntőben a Dunaferr női kézilabdacsapata már tíz góllal is vezetett a dán Slagelse ellen, de végül csak öt találatnyit sikerült ebből megőriznie. A hajrát jobban bírta a vendég sztáregyüttes, valamint korábbi klasszisjátékos edzője, Anja Andersen, folyamatos hisztijével és dühkitöréseivel hatékonyan helyezte nyomás alá a bírókat és az ellenfelet.

A hatezer fős Bröndby-csarnokban félelmetes hangulat várta a csapatokat, és hamar kiderült, ezt nem bírja el Kiss Szilárd edző együttese. A hatodik percre ledolgozta hátrányát a Slagelse (6-1), ráadásul sérülés miatt már az elején kivált a magyar bajnok legjobbja, Radulovics Bojana és innen kezdve elvesztette tartását a Dunaferr - derül ki a Dunaújváros Online és a klub honlapjának helyszíni közvetítéséből. Egyszer sikerült felzárkózniuk két gólra a vendégeknek, de Camilla Andersen egymás után lőtt három gólja, valamint edzője időkérése után visszaállt a korábbi különbség. Az első harminc perc végére nem nőtt behozhatatlanra a dán előny, de a játékrész befejezésekor a Petrovicsék továbbjutását jelentő 15-9 állt az eredményjelzőn.

A második félidő már a hazaiak örömjátékát hozta, a dunaújvárosiak pedig hitehagyottan játszottak. A Dunaferrben senki sem tudta átvenni a vezérszerepet a kidőlt Radulovicstól: a negyvenedik percben nyolc gól (19-11) volt a Slagelse fórja, nyolc perccel a vége előtt már tizenkét találatnyi (27-15).

Hiába sikerült minimálisan közelebb kerülni a hazaiakhoz a hajrában (30-21), több magyar játékos is a végleges kiállítás sorsára jutott, így egyértelművé vált, egy héttel ezelőtt nagyon nagy esélyt szalasztott el az újvárosi alakulat. A vége tízgólos dán győzelem, tehát ötgólos előnnyel jutott újabb nemzetközi kupadöntőjébe Anja Andersen együttese.

A tavalyi EHF-kupagyőztes Slagelse immár a Dunaferr és női csapataink mumusa lett, hiszen Anja Andersen csapata a negyeddöntőben a Ferencvárost búcsúztatta. A döntőben a szlovén Krim Ljubljana lesz a dán egylet ellenfele.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntők
Slagelse (dán)-Dunaferr SE 32-22 (15-9)
Továbbjutott: Slagelse, 61-56-os összesítéssel.
Krim Ljubljana (szlovén)-Larvik HK (norvég) 27-19 (14-9)
Továbbjutott: a címvédő, Szuperkupa-első Krim Ljubljana kettős győzelemmel, 60-49-es gólkülönbséggel.