A szurkolók szavazzák meg az év kézilabdacsapatait

2004.09.15. 16:06
Már lehet szavazni a december végi kézilabdagála csapataira: speciális szabályok mellett vegyes válogatottak mérkőznek majd meg Szegeden. A jelen legjobbjai mellett összecsapnak majd a nosztalgiaválogatottak is, valamint lesz Fotex-Pick szurkolói meccs is.
Azt még nem tudjuk, hogy mi történik az év hátralévő részében, de az már biztos, hogy a zárás nagyszerű lesz - fogalmazott Sinka László a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára szerdán Budapesten, a Régi Sipos étteremben annak kapcsán, hogy hivatalosan is bejelentették: december 30-án nagyszabású kézis gálát rendeznek Szegeden.

A hazai rendezésű női Európa-bajnokság fináléja után néhány nappal a sportág egyik hazai fellegvárában a múlt csillagai, a szurkolók csapatai, valamint a jelen legjobbjai is megmérkőznek - mondta el a főszervező, Ágai Kis András.

Ingyenes belépés a program első felében

A gála két részben zajlik majd, az első felvonásban a szponzorok-médiaválogatott meccs, szivacslabdás kölyökösszecsapások, valamint a Pick-Szeged-Fotex Veszprém szurkolói találkozót láthatják majd a nézők kora délután - ingyenesen. A rendezvény első felében ugyanis nem kell belépőt fizetniük a szurkolóknak, az egységesen 1500 forintos jegyeket a folytatásra árusítják majd.

A gála programja
Szponzorok-média válogatott mérkőzés (25 perc játékidő)
Kölyökmeccsek (tíz perc játékidő)
Pick-Szeged-Fotex szurkolói meccs (2×10 perc)
Női nosztalgia meccs (2×15 perc)
Férfi nosztalgia meccs (2×15 perc)
"Ászok-Királyok" - vegyes válogatottak meccsei (2×20 perc) További programok: az év legjobb játékosainak köszöntése, tombola, tűzzsonglőrök, gólyalábasok
A második részben a férfi és női nosztalgiacsapatok vívnak egy-egy mérkőzést. A Kökény Bea és Zsiga Gyula alkotta szakmai stáb már kijelölte a két keretet: a kiválasztottak között van például Gódorné Nagy Mariann, Sterbinszky Amália, Kocsis Erzsébet, valamint Gyurka János, Kovács Péter, Marosi László, akik már gőzerővel készülnek a megmérettetésre. Az edzők a nőknél Csík János és Laurencz László, a férfiaknál Kovács László és Vass Sándor lesznek.

Kettőt ér a kínaiból lőtt gól

A gála - amelynek egyik médiapartnere az Index is - fő műsorszáma a vegyes válogatottak meccse lesz, amelyen a jelenlegi magyar kézilabda legjobbjai játszanak, rendhagyó keretek között, az aktuális szövetségi kapitányok (Kiss Szilárd és Skaliczky László) irányításával. A csapatok kiválasztása - az amerikai All Star-gálák mintájára - a szurkolók feladata lesz és keddtől már el is indult. Szavazni november 15-ig lehet, a gála hivatalos honlapján. Mindkét gárda tizennégy-tizennégy fős és a gála előtt jelölik ki majd a két csapatkapitányt, akik a grundok szokásaihoz hasonlóan ők választanak majd maguk köré csapatot. Természetesen úgy, hogy a nő-férfi arány ne boruljon fel. A meccs kétszer húszperces lesz, sajátos szabályokkal - ahhoz igazodva, hogy a nemek közötti különbségek ne ütközzenek ki: többek között a kínai figura két gólt ér majd, férfi játékos nem lőhet hetest női kapusnak.

Díjazzák az év játékosait

"Nem biztos, hogy ezeket a szabályokat ajánljuk majd a nemzetközi szövetségnek, de magunknak lehet, hogy megtartjuk majd" - jegyezte meg Sinka László, aki jelezte, az eseményen adják majd át az év kézilabdázója díjakat valamennyi korosztályban és most először jutalmazzák a strandkézilabdásokat is.

A gála egyik fővédnöke, Benedek András, a szövetség korábbi elnöke, a sportminisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára - mellette Szeged első embere, Botka László is hasonló szerepet vállal - a tájékoztatón úgy vélekedett, az esemény jó alkalom lesz arra, hogy a kézilabdás társadalom kifelé is megmutassa magát. Szerencsésnek mondta, hogy showelemek is megjelennek majd, mert ez a szponzoroknak is plusz vonzerőt jelent majd.

A nosztalgiakeretek
Férfiak: Bakos István, Bartalos Béla, Bíró Imre, Hoffmann László (kapusok), Borsos Attila, Buday Ferenc, Fodor János, Gubányi Ernő, Gyurka János, Horváth Attila, Horváth Gábor, Iváncsik Mihály, Kenyeres József, Kontra Zsolt, Kovács Mihály, Kovács Péter, Lele Ambrus, Lukács János, Marosi László, Őri Péter, Putics Jenő, Sibalin Jakab, Süvöltős Mihály, Szabó "Sonka" László, Szilágyi István Szacsa, Varga István, Vass Károly, Zubjuk Igor
Nők: Hoffmann Beáta, Meksz Anikó, Őriné Győrvári Györgyi, Rácz Mariann (kapusok), Angyal Éva, Csapó Erika, Elekes Csilla, Erdős Éva, Fiedler Erika, Fleckné Babos Ágnes, Gát Klára, Gódorné Nagy Mariann, Horváth Ildikó, Jeddi Mária, Kántor Anikó, Kiss Éva, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Major Katalin, Mátéfi Eszter, Pádár Ildikó, Simics Judit, Sterbinszky Amália, Szarka Éva, Szilágyi Katalin, Takács Gabriella, Tóth-Harsányi Borbála, Tóth-Harsányi Katalin, Varga Márta