Szegedi csapattársat választott a veszprémi kézis

2004.12.23. 09:46
Újabb játékosokat választott maga mellé a december 30-i kézilabdagála All Star csapatainak két kapitánya, Ferling Bernadett és Pásztor István. Ezúttal a jobbszélsőkön volt a sor.
A Kézilabda Gála All Star-választásának második napján a két csapatkapitány, Ferling Bernadett (Ászok) és Pásztor István (Királyok) a jobbszélsők közül nevezték meg csapattársaikat.

Ezúttal Pásztor választhatott először, és a szegedi Berta Róbert mellett tette le a voksát, hiszen veszprémiként is számít a közönség támogatására. Ferling csapatában így Harsányi Gergő játszik majd, a nők közül pedig természetesen klubtársa, Lovász Zsuzsa mellett döntött az Ászok csapatkapitánya. A Ferencváros idegenlégiósa, Katarina Mraviková ezzel a Királyok együttesébe, azaz a Pásztor-féle gárdába került.

#alt#

Legközelebbi szerda délután ötkor választanak Ferlingék a Sport1 televízióban. A csapatkapitányok jobbátlövőkkel bővíthetik együttteseiket, és igazi nagyágyúk közül választhatnak: Radulovics Bojana, Németh Helga, valamint Nagy László és Kotormán Attila helye dől el ezúttal.

A szegedi gála főmeccse előtt a szurkolók szavazatai alapján kialakult keretekből választ magának társakat a két csapatkapitány. Így alakul ki a két, tizenégy-tizennégy fős csapat, amelyekben hét-hét női és férfi játékos szerepel majd. A mérkőzésen speciális szabályok lesznek érvényesek.

A választásban részt vevő további játékosok:
Irányítók: Görbicz Anita, Buday Dániel, Császár Gábor.
Beállók: Kulcsár Anita, Lucia Uhraková, Gál Gyula, Rosta Miklós.
Balátlövők: Tóth Tímea, Kindl Gabriella, Bajusz Sándor, Éles József.
Balszélsők: Kirsner Erika, Nagy Ivett, Iváncsik Gergő.
Csapatkapitányok:
Ászok: Ferling Bernadett
Királyok: Pásztor István
Edzők:
Ászok: Kiss Szilárd
Királyok: Skaliczki László