Görbicz és Tápai küzd a kézis szépségversenyen

2005.10.06. 11:40
A tavalyi harmincötezerrel szemben idén már két hét alatt több mint százezer szavazat érkezett az év végi debreceni E.ON Kézilabdagála honlapjára.

A szurkolók között máris nagy a versengés, kinek a kedvencei léphetnek pályára a december 30-i E.ON Kézilabdagála All Star-mérkőzésén. Már százezren szavaztak a gála hivatalos oldalán.

Buday, Nagy és Pásztor a legkedveltebbek


Nézegessen csinos kéziseket!

Még az is kérdéses, hogy kik koronáztatnak meg szilveszter előtt, azaz kiket választanak meg a legszebb magyar kézilabdázónak.

A Miss és Mr. Kézilabda titulusra úgy tűnik, Görbicz Anita, Madai Petra és Tápai Szabina, valamint Buday Dániel, Nagy László és Pásztor István (a sorrend az abc-t követi) pályázik a legnagyobb eséllyel, ám csak december 30-án derül ki, hogy az éllovasok közül ki végzett az első helyen, a szépségverseny tehát még korántsem lefutott.

Nagy a harc az All Star-szavazáson

Az All Star-csapatokba kerülésért több poszton is szinte percről-percre változik az állás, nem dőlt tehát még el, hogy ki az a posztonként két-két női és férfi játékos, akit a legtöbben szeretnének látni a szurkolók a debreceni Főnix-csarnokban.

A kapusok között fej-fej mellett halad Herr Orsolya, Pálinger Katalin és Pastrovics Melinda, a jobbszélsők között pedig egyformán befutó lehet Balogh Beatrix, Kovacsicsova Monika, Lovász Zsuzsa és Katarina Mravikova. A férfiak között a jelenlegi és egykori veszprémi játékosok egyelőre biztosan tartják vezető helyeiket.

Az All Star-szavazás december 5-én, a női kézilabda-világbajnokság nyitónapján zárul. November elején kezdődik meg a jegyárusítás a gálára.