Tömegverekedéssel zárult a horvát-szerb meccs a férfi kézi Eb-n

2006.02.03. 09:09
A vb-győztes Spanyolország Dániával, Franciaország pedig az olimpiai bajnok Horvátországgal találkozik az elődöntőben a svájci férfi kézilabda Európa-bajnokságon.

Az I-csoportban valamennyi esélyes hozta a várt győzelmet, így fordulóban már nem változott a sorrend. A vb-címvédő spanyolok végeztek az élen, míg a franciák lettek a másodikak, így ők jutottak be a szombati elődöntőbe.

A másik csoportban jóval több izgalom volt, melynek végén a horvátok és a dánok örülhettek. A magyar csoportból továbbjutó dánoknak létfontosságú volt a győzelem az oroszok ellen, és ezt meg is szerezték a skandinávok, így sikerült megelőzniük vetélytársukat.

Ehhez persze kellett az is, hogy az eddig a középdöntőben győzelem nélküli norvégok legyőzzék az eddig jól szereplő Izlandot, amely így még az ötödik helyért sem játszhat.

A csoport "rangadóján" a továbbjutásról már régen lecsúszó szerbek szerették volna magukkal rántani a horvátokat. Ez azonban nem sikerült nekik, az olimpiai címvédő magabiztos játékkal verte Krivokapicsékat, és csoportgyőztesként jutott az elődöntőbe.

A mérkőzés alatt és után összecsaptak egymással a két csapat szurkolói, a verekedést a rendőrségnek kellett megfékeznie. A St. Gallen-i rendfenntartók a csarnokon kívül könnygáz bevetésével csillapították le a mintegy százfős tömeget. Fritz Bischoff, a szervezőbizottság elnöke bejelentette: letartóztatásra nem került sor és nem sérült meg senki.

A középdöntők végeredménye:
3., utolsó forduló:
I. csoport (Bázel):

Spanyolország-Szlovénia 39-33 (19-16)
Franciaország-Ukrajna 30-20 (16-10)
Németország-Lengyelország 32-24 (16-7)

A végeredmény: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Franciaország 8, 3. Németország 7, 4. Szlovénia 4, 5. Lengyelország 2, 6. Ukrajna 0

II. csoport (St. Gallen):

Dánia-Oroszország 35-28 (13-13)
Norvégia-Izland 36-33 (14-16)
Horvátország-Szerbia és Montenegró 34-30 (16-16)

A végeredmény: 1. Horvátország 8 pont, 2. Dánia 7, 3. Oroszország 6, 4. Izland 5, 5. Szerbia és Montenegró 2, 6. Norvégia 2

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

A további program:
szombat:
az 5. helyért:
Németország-Oroszország 11:45 ó
az elődöntőben:
Spanyolország-Dánia 14:15 ó
Franciaország-Horvátország 17 ó

vasárnap:
a 3. helyért: 13:30 ó
döntő: 16 ó