Új rendszerben is a Veszprém a férfi kézibajnok

2006.05.21. 16:06
A tavalyi bajnok MKB Veszprém férfi kézilabda-csapata az új lebonyolításban is első helyen végzett, miután 3-2-re nyert a rájátszásos döntőben a Pick Szeged ellen.

A lehető legtovább húzta az MKB Veszprém és a Pick Szeged a döntést férfi kézilabda-bajnokságban: csak a finálé ötödik meccsén derült ki, idén ki nyeri az aranyat. Mindkét csapat hozta eddig hazai meccseit, így az alapszakaszban első helyen végzett Veszprém játszhatta az utolsó találkozó hazai pályán.

Az elején tapadt a Szeged

A legutóbbi, csütörtöki, szegedi találkozóhoz képest többet törődtek az együttesek a védekezéssel. A kapusok - Vlado Sola a hazaiaknál, Nenad Puljezevic a Picknél - is jól védtek, alig esett gól, eleinte főleg hétméteresekből találtak be.

A Veszprém került lépéselőnybe (4-2), ám a Szeged jól tapadt rá, még emberhátrányban is eredményes volt (6-5).

A félidő még szoros

Az egyre jobban védekező címvédő a 20. perc táján ritmust váltott, és 9-5-re ellépett, a szegedi kispadon bajnoki mérkőzésen most utoljára ülő Kovács Péter vezetőedző időt kért. Úgy tűnt hiába, mert tovább nőtt a különbség (11-5). Az idény végén távozó olimpiai bajnok Sola is magára talált, két hétméterest is megfogott, ráadásul a kapufa is a segítségére sietett. A szünet előtti szakaszban aztán a létszámfölénybe kerülő Pick sorozatban szerzett három találattal közelebb férkőzött riválisához (11-8).

Csak a különbség volt kérdéses

A folytatásban megint a Veszprém irányított, 14-8-ra elhúzott. A Tisza-partiak támadójátéka meg sem közelítette a három nappal korábbit, amikor is valósággal kiütötték a Veszprémet. A BL-elődöntős előny nem akart fogyni, a 44. percben már 21-13-at mutatott az eredményjelző. Röviddel a befejezés előtt Perunicic, a vendégek szerb-montenegrói légiósa előbb szabálytalankodott, majd reklamált a bíróknál, akik emiatt piros lappal küldték le a pályáról. Az utolsó néhány percben már csak az volt a kérdés, vajon mekkora különbséggel nyernek a házigazdák, akik szurkolótáboruk önfeledt ünneplése közepette végül 27-19-re hozták a meccset.

A Szeged tehát az új lebonyolításban sem tudta felülmúlni nagy riválisát, amely 3-2-re nyerte az először megrendezett rájátszás döntőjét. A Veszprémnek ez a 15. bajnoki címe, korábban 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben és tavaly volt aranyérmes az együttes.

Az idény ezzel még nem ért véget: a jövő hét végén a Magyar Kupa négyes döntőjében érdekelt a két csapat.

MTD férfi kézilabda bajnoki döntő, 5. mérkőzés

MKB Veszprém-Pick Szeged 27-19 (11-8)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot 3-2-re a Veszprém nyerte.