Az őrült Puki, az átalakult ütőember, és a sokoldalú Mocsai

2007.01.24. 11:16
A németországi férfi kézilabda-világbajnokság csoportmeccsei után a magyarokat csak dicsérni lehet, meg is tették ezt a szakemberek valamint a német lapok egyaránt. Egyelőre nagy talány, meddig juthatnunk, de arra kísérletet tettünk, hogy bemutassuk, kik váltak két nap alatt az ország kedvenceivé.

Akik hisznek a történelem ismétlődésében, ők már hivatkoztak arra, hogy 1986-ban ugyanígy kezdődött a férfi kézilabda-világbajnokság. Huszonegy évvel ezelőtt a Mocsai Lajos vezette csapat első két meccsén legyőzte a két skandináv nagyhatalmat, Svédországot és Dániát. Előbbit kissé ideglelős meccsen, egy góllal, 23-22-re. Aztán a soron következő afrikai ellenfél - Algéria - nem okozhatott gondot. A két skandináv siker megvolt, előbb a dánokat egy góllal (30-29), majd a norvégokat hárommal (25-22) győzték le Gál Gyuláék, majd most Angola jelentett problémát, még ha a túlzott könnyelműség kis híján megbosszulta magát (34-31).

Sólyom jól igazolt

A szurkolók ugyanúgy belelkesedtek, mint 1986-ban, bár a vége most sokkal nehezebbnek ígérkezik, mint akkor.

Ez a csapat azonban Németországban a csoportmeccsek során eddig megmutatta, még a majdnem lehetetlenre is képes, hiszen szorult helyzetben fordított a dánok ellen, négy gólt hozott be hat perc alatt. Közrejátszott ebben, hogy a dánokat a többi országhoz képest ők sem szívlelik arroganciájuk, gőgjük, nagy arcuk miatt, de még inkább az is, hogy meg sem fordult a fejükben a feladás gondolata. A dánokat épp azzal a fegyverrel múlták felül, amivel általában ők jobbak ellenfeleiknél.


Kattintás!

A három győzelemhez jelentősen hozzájárult még, hogy Sólyom László köztársasági elnök átérezte, Nenad Puljezevics nagy segítség lehet, és áldását adta a honosítására, amiben különböző pártállású politikusok is egyetértettek. A szeged kitűnő kapusa pedig a dánok és a norvégok ellen is olyan extrát mutatott, amire magyar játékostól rég láttunk példát. Az ő megszállottsága, harci tüze átragadt a többiekre, mindkétszer irdatlan bizonyítási vágy feszült benne.

Nemcsak hálálkodni akart a magyar útlevélért

A szegediek tudnának arról mesélni, mennyire komolyan veszi még az egymás közötti focimeccseket is, neki akkor is csak a győzelem létezik, különben az öltözőben tölti ki őrült dühét. Emellett ő tényleg tenni akart a magyar útlevélért, nemcsak széles mosollyal hálálkodni. Mára már az ördögi jelzőt illesztik a neve mellé, és népi kezdeményezés indult, hogy egy megfelelő nevet találjanak neki a drukkerek, mert a "Puki" mégiscsak áthallásos.

Az őrült fanatizmusa még jól fog jönni - csak ne köpjön látványosan a hetesdobó felé, mint a norvégok ellen. A csapattársak viszont emlékeztetnek arra, ha most ugyan háttérbe is szorult Fazekas Nándor: "fog ő még nekünk meccset nyerni".

A kényszer tette félelmetessé Gált

A meccsnyerők sorát még lehetne folytatni, de talán kezdjük a négy évvel ezelőtti önmagához képest metamorfózison átmenő Gál Gyulával. Élénken bennünk él még a kép a Dunaferr kőkemény, nem igazán elegáns ütőemberéről, vagy amikor a szerbek elleni, az olimpiai részvételért zajló találkozón kétszer lépett ki ziccerben fontos helyzetben, de egyszer belépett a hatosra, egyszer pedig négyet lépett labdavezetés közben. Gál azóta technikailag kicserélődött, a svédcsavaros gólok tükrözik ezt.


Kattintson!

Gál az olimpián már kimagasló teljesítményt nyújtott, és talán életének is az olimpia volt a fordulópontja, hiszen azután kapott bizalmat Veszprémben, akkor kezdték komolyan venni támadásban. A leigazolt, de soha nem szerepeltetett horvát Sulics balesete miatt némileg kényszerhelyzetben is voltak a vezetők, a lehetőség viszont szárnyakat adott neki. A látszólag ügyetlen Gálból félelmetes beálló lett, aki kitűnő százalékkal értékesíti helyzeteit, Angola ellen például tíz lövésből tíz gólt lőtt. A csapat hangulata szempontjából is kulcsfontosságú a jelenléte.

A Barcelonát erősítő, és a legjegyzettebb magyar játékos, Nagy László a kiemelkedő teljesítménnyel egyelőre még adós maradt, a dánok elleni sorsdöntő pillanatoknál ugyanakkor helyén volt a szíve, igaz a szerencse is mellé szegődött. Klubjában Nagy akkor is képes jól játszani, ha a többieknek nem megy, és remélhetőleg ezt az énjét látjuk tőle Mannheimben is.

Császár nem súlytalan

A Lemgóban edződő Mocsai Tamás az egyik legkomplexebb játékossá nőtte ki magát. Sokoldalúságát bizonyítja: a legjobb gólpasszt adók közt jegyzik, a labdaszerzők tízes listájára is befurakodott, emellett tizenegy gólt lőtt. Az átlövők közül talán ő az egyedüli, aki képes labdákkal tömni Gált, ezzel együtt tíz méterről is szívesen vállalkozik.

Az Iváncsik testvérek közül az idősebbik, jobbkezes Gergő a jobb, de szorosan ott lohol a nyomában Tamás. Iváncsikot pár éve a Barcelona szívesen látta volna soraiban, valószínűleg újra megélénkül az érdeklődés iránta.

Mint ahogy ugyanerre számíthat a huszonhárom éves Császár Gábor. A Dunaferr játékosát sokan féltették, mondván fizikailag és szellemileg súlytalan lesz a világ legjobbjai közt, de erre ő klasszisokat idéző gólokkal cáfolt rá. Ráadásként a helyenként brutálisan védekező északiak nem tudták vele és cseleivel a lépést tartani.

Diaz, a kubai magyar

A másik irányító, Diaz Ivo is harmincnégy éves létére irigylésre méltó sebességgel rendelkezik, és emberi nagyságát emeli, az első hívó szóra igent mondott Skaliczki kapitánynak. Magyarnak érzi magát. Spanyolországi légióskodása alatt nemhogy elfelejtette a nyelvet, rendszerint karban tartja tudását. Eddig ők voltak a húzóemberek, de a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc is felnőhet hozzájuk.


Kattintás!

A középdöntő szerdai kezdése előtt kérdés egyre gyakrabban merül fel, meddig juthat a magyar csapat. Mivel három országnak is erősebb a cseresora a miénknél, az éremszerzés nagy szenzáció lenne. A német lapok Dániát és Izlandot sorolták a titkos esélyes kategóriába, előzetesen Magyarországot nem jegyezték. Most már igen, a titkos esélyesek közé verekedte a csapat magát. Ez a reális megjelölés, de ha a kapusok jó napot fognak ki, a védelem összeszedett lesz, támadásban pedig hozzuk a formánkat, akkor talán még ennél is több lehet.

A középdöntő négy meccse közül talán szerencsére a legkönnyebbel kezdenek Mocsaiék. Szerda délután Csehország legyőzésével sokat tehetnek az olimpiai kvóta megszerzéséért - ehhez az első hétben kellen végezni Németországban. Ha összejönne a siker, a hatcsapatos csoportban négy ponttal állna a válogatott. Csütörtökön az olimpiai bajnok Horvátország, szombaton a címvédő Spanyolország következik. A vasárnapi, utolsó középdöntős meccsen Oroszország lesz az ellenfél, és a korábban erős válogatott az utolsó meccsre már elvesztheti esélyét az olimpiai kvalifikációra.

A magyarok meccsei, csoportállás:

szerda: Csehország-MAGYARORSZÁG 16:15 ó Spanyolország-Oroszország 18:15 ó Dánia-Horvátország 20:15 ó
csütörtök: Csehország-Oroszország 16:15 ó Horvátország-MAGYARORSZÁG 18:15 ó Dánia-Spanyolország 20:15 ó
szombat: Horvátország-Csehország 16:15 ó MAGYARORSZÁG-Spanyolország 18:15 ó Dánia-Oroszország 20:15 ó
vasárnap: Spanyolország-Horvátország 16:15 ó Oroszország-MAGYARORSZÁG 18:15 ó Dánia-Csehország 20:15 ó

Az I. csoport állása: 1. Izland 2 pont (32-24), 2. Szlovénia 2 (34-27), 3. Lengyelország 2 (27-25), 4. Németország 0 (25-27), 5. Tunézia 0 (27-34), 6. Franciaország 0 (24-32)
Az II. csoport állása: 1. Spanyolország 2 pont (35-29), 2. Horvátország 2 (32-27), 3. MAGYARORSZÁG 2 (30-29), 4. Dánia 0 (29-30), 5. Oroszország 0 (27-32), 6. Csehország 0 (29-35)