Mindkét magyar női kézilabdacsapat azt az ellenfelet kapta a kupaelődöntők sorsolásakor, amelyet el szeretett volna kerülni.
A Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC az utóbbi évek egyik sikercsapatával, a dán Slagelsével küzd majd.
A Győr már eddig is sporttörténelmet írt, mert fennállása során a BL-ben még soha sem jutott el a legjobb négy közé. A Slagelse az elmúlt években sikert sikerre halmozott, és ebben a kiírásban a KEK-be átkerült FTC-vel volt azonos csoportban. A Népligetben a skandinávok nyertek 34-26-ra, az idegenbeli visszavágón viszont Németh András csapata diadalmaskodott 28-27-re.

A Slagelse a három magyarral felálló (Siti Eszter pirosban) jubljanát verte ki a nagyeddöntőben (fotók: AFP)
"Itt már nincs könnyű ellenfél. Talán az orosz Toljatti abból a szempontból lett volna jobb, mert a csoportkörből már ismerjük. Mindenki azt hitte, hogy a mi csoportunk a leggyengébb, erre innen a két továbbjutó sikerrel vette a negyeddöntőt. A pályán dőlnek el a dolgok. Remélem, hogy a javuló formánk kitart még néhány hónapig" - mondta Róth Kálmán vezetőedző, akinek csapata a negyeddöntőben a norvég Larvikot verte ki kettős győzelemmel.
A Budapest Bank-FTC számára a legnehezebb ellenfél, a Valcea jutott a KEK-döntőbe jutásért. (Az előző fordulóban összesítésben kilenc góllal verte kia dán GOG Gudmét.) A spanyol Union Ribarroja és a norvég Byasen Trondheim könnyebben legyőzhető lett volna, Németh András edző nem örült az ellenfélnek.

Vasárnap az FTC nem volt a padlón, csak Tóth Tímea (hátul) és Lucia Uhrakova (elöl)
"Őket szerettük volna elkerülni. A Valcea megegyezik a vb-ezüstérmes román válogatottal, szinte csak a győri különítmény hiányzik belőle. Nagyon kevés esélyünk van, augusztusban Székelyudvarhelyen 20-10-es félidő után 39-26-ra kaptunk ki tőlük."
Az első mérkőzéseket április 14-én vagy 15-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.
Érdekesség, hogy a két magyar kupacsapat szerdán Győrben bajnoki rangadót játszik. Az FTC előnye két fordulóval a vége előtt három pont, ha ki is kapna Győrben, március 31-én várhatóan nyerni fog a Vác ellen, így valószínűleg az élen végez az alapszakaszban.
BL:
Slagelse (dán) - GYŐRI AUDI ETO KC
Lada Toljatti (orosz) - Hypo Niederösterreich (osztrák)
KEK:
Oltchim Valcea (román) - BUDAPEST BANK-FTC
Byasen Trondheim (norvég) - Union Ribarroja (spanyol)
EHF-kupa:
Ikast Bording (dán)-Elda Prestigio (spanyol) Bayer Leverkusen (német)-Zvezda Zvenigorod (orosz)
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon