Boglárka
22 °C
35 °C

A Szegednek kemény dolga lesz a BL-ben

2008.07.07. 14:43 Módosítva: 2008.07.07. 16:31
Tavaly a veszprémiek kerültek a legnehezebb csoportba, és a szegediek kaptak könnyebb ellenfeleket a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, idén viszont a Picknek kell nagyot küzdenie a továbbjutásért, az MKB akár a csoportgyőzelemre is esélyes.

„Nincs okunk elégedetlenkedni. A továbbjutás már a sorsolás előtt egyértelmű elvárás volt, most pedig annak ismeretében, elsősorban a második csoportkör összetétele miatt, szeretnénk a csoportunk élén végezni - nyilatkozta az Indexnek Magyarády Péter, az MKB Veszprém gazdasági és operatív elnöke. - Erre minden esélyünk megvan, a Flensburgot nem tartom erősebbnek a Veszprémnél, a másik két vetélytárssal szemben pedig egyértelmű célunk, hogy oda-vissza legyőzzük őket."

Magyarády szerint a második kalapból lehetetlen lett volna könnyű ellenfelet kapni, a Flensburg kihúzásával pedig biztossá vált, hogy a negyedik kalapból nem kaphatják meg a sokak által alulkezelt Rhein-Neckar Löwent, a harmadikból pedig szerencsére elkerülték a Pamplonát. "Utazási szempontból ugyanakkor kifejezetten kellemetlen csoportba kerültünk, az ukrán és a még nem biztos, de valószínűsíthető izlandi túra komoly költségekkel jár" - tette hozzá az elnök.

F csoport

MKB Veszprém
SG Flensburg-Handewitt (német)
ZTR Zaporizzsja (ukrán)
Cyprus College (ciprusi)-
Haukar Hafnarfjördur (izlandi) győztese

"A közelmúltban szép sikereket értünk el német csapatok ellen, és bár tiszteljük a Flensburgot, úgy érzem, reális esélyünk van a csoport megnyerésére, különösen akkor, ha teljesítjük azt a célunkat, hogy a két másik csoportellenfelünkkel szemben veretlenek maradjunk - magyarázta Magyarádi. - A Szeged sorsolása a mi tavalyi csoportunkhoz hasonlóan nagyon nehéz, de bízom benne, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.”

„A kifejezetten nehéz sorsolás ellenére bizakodóak vagyunk, bár tudjuk, nagyon kemény várnak ránk - mondta Rea Attila, a Pick Szeged menedzsere. - Célunk természetesen a továbbjutás, a hazai meccseinket meg kell nyernünk, és nagyon fontos, hogy az első fordulóban lengyel ellenfelünkkel szemben idegenben jó eredményt érjünk el."

H csoport

Croatia Osiguranje Zagreb (horvát)
Pick Szeged
Wisla Plock (lengyel)
HB Dudelange (luxemburgi)-
Rhein-Neckar Löwen (német)
győztese

A Zagreb már most is rettenetesen erős, ráadásul jó esély van rá, hogy a világ egyik legjobb irányítóját, Balicot is hazacsábítják. A németek is roppant erősek, de a szegediek szerint a KEK-döntőben kiderült - a 2007/08-as sorozatban a Veszprém megverte a németeket -, ők sem verhetetlenek. Vladan Matic edző kijelentette, nem tart egyik ellenfelétől sem, és képesnek érzi csapatát, hogy kiharcolja a továbbjutást a Bajnokok Ligája legnehezebb csoportjából is.

"A keretünk véglegesnek mondható, bár még nem adtuk fel egy nemzetközi szinten is jegyzett beállós leigazolását, ugyanakkor a válogatott játékosokkal megerősített Pick Szeged jelenlegi keretével is meghatározó szerepet tölthet be a csoportban - fejtette ki Rea. - Lehet napsütés és hóvihar is, azon leszünk, hogy szép sikerekkel örvendeztessük meg csodálatos szurkolótáborunkat.”