Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Dupla hétméteresdráma Balatonfüreden

2008.09.08. 07:21
A döntőben és a 3. helyért lejátszott csatában is büntetőkkel dőltek el a meccsek a kézilabda-fesztiválon. A Zagrebnek és a Dunaferrnek kedvezett a szerencse.

A kisdöntőben Császár Gábor jelenlegi és volt csapata találkozott, és a végén a Dunaferr vihette haza a bronzérmet. A találkozó nem úgy indult, amiből ez a végeredmény sejthető lehetett volna. Az első félidőben végig – de még a 39. percben is – a dánok vezettek. Igaz kettőnél többel csak az 5. percben. Az újvárosiak húsz perccel a vége előtt érték először utol a Viborgot, és ettől kezdve már náluk volt az előny, persze ez csak egy-egy gólnyit jelentett, amit ellenfelük rendszeresen annulált.

Így aztán nem volt meglepetés, hogy a döntés a hétméteresekre maradt. A dánoknál ekkor állt be először a kapuba a Zagreb ellen kiválóan játszó Sijan, míg a Dunaferrnél a harmadik sorozatban Mikler. Ez utóbbi bizonyult a döntő húzásnak. Császár Gábor nem tudott túljárni a régi játszótárs eszén, a felső kapufára emelt. Mikler azért biztos, ami biztos alapon kivédte az egész tornán addig jól lövő Leegaard hetesét is, így az ötödik újvárosi lövőnek már nem volt dolga, 4-2-re megnyerték a párbajt. Ezzel övék lett a harmadik helyért járó serleg és a bronzérem. A dánoknál megbosszulta magát, hogy amikor szaladt velük a szekér, nem szereztek akkora előnyt, ami kitartott volna a meccs végéig. Kolics János tanítványai meg felszívták magukat, és a végén idegekkel is jobban bírták.

Eredmények

HK Viborg–Dunaferr SE 25-23 (21-21; 9-10)

MKB Veszprém–RK Osiguranje Zagreb 34-35 (27-27; 11-11)

A döntő egyben a tavalyi első torna döntőjének a visszavágója is volt, hiszen akkor is a Zagreb és a Veszprém meccsén múlt, hogy ki viheti haza a legnagyobb serleget. Ez akkor a horvátoknak sikerült. Most az 56. percig úgy nézett ki, a Mocsai-legénységnek sikerül a visszavágás, aztán kilencsorozatnyi hetes után a zágrábiak örülhettek.

Pedig jól kezdődött a találkozó a veszprémieknek. Szinte végig vezettek 2-3 góllal, de a szünetben már egyenlő volt az állás. Mindkét kapus megbabonázta a támadókat, akik a jobbnál is jobb helyzeteket keresve puskázták el a lehetőségeket. A kevés gólt a sokszori gólcsönd magyarázza. A Zagreb egyszer nyolc percen át, az MKB kétszer öt percig tartott pihenőt. Lino Cervar mester úgy hozta döntetlenre a félidőt, hogy emberhátrányban az utolsó támadásra a kapus helyett Balicot küldte a pályára. Bejött neki.

A szünet után is a veszprémieknek állt a zászló. Meglépni nem tudtak, de őrizték kétgólos előnyüket. A Zágráb csak négy perccel a vége előtt egyenlített, sőt a véghajrára már egygólos előnnyel fordult. Ekkor Balic szabálytalanul állította meg az elfutó Koraziját, és a szabaddobást se engedte elvégezni. Kiállítás lett a jutalma, és az MKB élt a felkínált lehetőséggel. Cervar megpróbálta lekopírozni az első játékrész végét, ismét lehozta a kapusát. De ekkor nem volt Balica, így a vége 27-27 lett, jöhettek a büntetők. A horvátok mindhárom kapusukat bevetették, míg a Veszprémnél az első öt lövésnél a végig védő Peric ált a kapuban. Se az egyik, se a másik taktika nem hozott eredményt, így folytatódott a párbaj. Lazarov és Vujin ismételt (ekkor a veszprémi kapuba egy védés erejéig bejött Pesic, míg a Zagrebnél a rutinos Jerkovicot már nem cserélték le), Iváncsik Gergő kihagyta, de Dzomba is hibázott. Korazija és Strlek viszont nem. Cozma próbálkozhatott másodszorra is, de ezúttal megremegett a keze. Nem így Duvnjaké, aki a meccsen nem játszott jól, de kétszer is beverte a büntetőt. Ezzel másodszorra is Zágrábba került a füredi kézisfesztivál serlege.

Jól szolgálta a felkészülést a torna. Messze vannak a csúcsformáktól a csapatok, de az lenne a baj, ha azt most mutatnák fel. Lesz mit elemezniük a mestereknek.

Balatonfüredi KC–Gyöngyösi FKK 27-29 (18-15)

A nap zárásaként megrendezték a hazaiak és a gyöngyösiek közötti visszavágót, ami az odavágó eredményét hozta, vagyis ismét a vendégek lettek a jobbak. Pedig az elején nekiugrott a Füred a vendégeknek, már öttel is vezettek. Ezt félidőig háromra faragta a Gyöngyös. A szünet után bejött a legjobb cseréje a vendégek mesterének. Tudniillik saját magát hozta be Janó Pál. A hazaiak túlzottan tisztelték a két éve még őket erősítő mestert, így az egykori kitűnő beállós átlövésből is eredményes volt. (Igaz, amikor csak hozzáértek, rutinosan összeesett.) Azért amennyire dicséri Janót hét gólja, ez legalább akkora kritikája a füredi védelemnek. A tanítványai már nem mutattak ekkora tiszteletet Pásztorék felé. A pofonzsákot végig nyitva hagyták, de aki ezt nehezen viseli, menjen balettművésznek. A vendégeknél a második félidőre beállt Perger kapus is, és lehúzta a redőnyt. Az első negyedórában csak négy gólt tudtak dobni a hazaiak. Ezzel meg is fordult az eredmény.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?