További Kézilabda cikkek
- Most vagy soha: az egyéni forma a magyar, a múlt a norvég női kézisek mellett szól
- Csere a magyar keretben, debreceni szélső érkezett az Eb végjátékára
- Megnyílt a szavazás, tele lehet magyar játékossal az Eb álomcsapata
- A magyar válogatott mindent megtesz, hogy megnehezítse a világ legjobb csapatának dolgát
- Megvan, pontosan mikor játszanak női kéziseink az Eb-elődöntőben
A pekingi olimpián az izlandi kézilabdacsapata szolgáltatta a sportág szenzációját, mert 312 ezres összlakosságú nemzet csapatsportban még sohasem ért el kimagasló eredményt.
„A spanyolok legyőzése az egész ország legnagyobb sporteredménye” – mondta az elődöntőbeli győzelem után az izlandi miniszterlenök, aki meglehetősen puritán körülmények között él: a főváros csillagvizsgálójából büszkén mutatta a sofőr, hogy az a piros zsindelyes ház a rezidencia.
„Minden kis ország bennünket tekinthet ezek után példaképének, mert bebizonyítottuk, hogy áldozatos és alázatos munkával nincs lehetetlen, sokáig el tudunk jutni” – mondta az ország első embere, Olafúr Ragnar Grimsson ihletett pillanatában, amikor 40 ezren ünnepelték a kéziseket.
A Veszprém első edzését egy hafnarfjörduri általános iskola tornatermében tartotta – a sziget harmadik legnagyobb városa, Reykjavik külvárosa 21 ezer lakossal -, ide is beférnek vagy ezren.
Be is kényszerülnek ide, mert eléggé makacs a tél, novembertől február végéig a Nap csak déltájban kel fel, akkor sem mindig süt ki, cserébe délután háromkor, jó esetben fél négykor már le is nyugszik.
Izlandon a skandináv kézilabdaiskolát követték, a játékosok tűrőképessége komoly. Miután az első izlandi edző a Bundesligában állást kapott, honfitársait vitte magával, akik szintén megtanulták a sportágat, és miután visszatértek országukba, oktatni kezdték.
Izlandon nincs kétezer igazolt játékos, mégis nagyon magas szintre jutottak el, 1972 óta megszakítás nélkül tíz olimpiára jutottak ki. A Ciudad Real extraklasszisa, Olafúr Stefansson is így kezdte, és nyilván ő is ugyanígy tér majd vissza szülőföldjére.
Az izlandiak nem túl magasak, de nagyon masszívak, jókötésűek. A helyi újság Sólymoknak – a szigeten honos madárfaj - tartja őket, kiemelten foglalkozott a meccsel és mindekit szurkolásra buzdított. 500 koronáért (800 forint, a helyi árakat tekintve ez semmiség) már be lehet jutni a meccsre, talán kétezren el is jönnek a csarnokba.
Amikor a csapat az olimpiai döntőt játszotta, másfél órán át mindössze négy taxirendelés futott be, a lakosság 99 százaléka vasárnap reggel nyolc tájban a televízió előtt ült és izgult, összejöhet-e az ország első aranyérme. A franciák ezt nem hagyták, 28-23-ra nyertek, Izland pedig 1956 után újra ezüstérmet ünnepelhetett, a másodikat. Ez volt a negyedik olimpiai érem, mert korábban cselgáncsban és rúdugrásban nyertek egy-egy bronzot. A második helyezett csapatból egy ember játszik Izlandon, ő sem a Haukarban.
„Nem egy ezüstünk van, hanem mindjárt tizenöt, és tizenöt nemzeti hős” – mondta a prezident. Azt csak mi tudjuk, ha az Európa-bajnokságon legyőzzük őket, akkor a mieink előtt megnyílhatott volna meg az út a legjobb négyig, egyszersmind az olimpiai selejtezőig, de a válogatott mélypontra került, Izland nagyon elverte az egyik sorsdöntő középdöntőbeli meccsen.