A flensburgi kézilabda-vezetők nem hisznek a csalásban

2009.03.02. 13:13 Módosítva: 2009.03.02. 13:14

Az SG Flensburg-Handewitt férfi kézilabdacsapatának vezetői nem hisznek abban, hogy a THW Kiel csalással szerezte meg a Bajnokok Ligája-győzelmet 2007-ben. Amint Fynn Holpert, a fináléban alulmaradt SG igazgatója elmondta: az egész visszavágón egyetlen vitatott ítélet született, akkori csapatkapitányukat, a dán Joachim Boldsent a 19. percben piros lappal kiállították. Manfred Werner, a Flensburg elnöke sem gondolja, hogy manipuláció történt volna.

"Ha mégis bebizonyosodna a vád, akkor sincs esély egy fellebbezésre, utólag nem tudnunk változtatni. Erre legfeljebb az európai szövetségnek van módja" - jegyezte meg.

A Flensburger Tageblatt hétfői számában azt írja, hogy az ominózus döntő visszavágóján a kikötővárosiak megvesztegették a Miroslaw Baum-Marek Goralczyk lengyel bírópárost, s így sikerült a maguk javára fordítani a párharcot. Az első meccsen 28-28-as döntetlen született, majd a második találkozó már 29-27-es kieli sikert hozott. Kent-Harry Andersson, a Flensburg vezetőedzője amúgy a két évvel ezelőtti finálét követően úgy nyilatkozott, hogy a Kiel megérdemelten nyert, "egyszerűen jobb volt". A hírek szerint a Bundesliga vezetősége hétfőn rendkívüli ülést tart az üggyel kapcsolatban. (MTI)