Kovacsics Anikó lehet az új Görbicz Anita

„Lépnünk kell, de hogy merre, arról egyelőre fogalmam sincs. Kézenfekvő lenne a csőd szélére került Byasenből igazolni, de a norvégoknak nincs Bradeanu-szintű átlövőjük. Félmegoldásokkal pedig nem megyünk semmire” - nyilatkozta november elején a győri női kézilabdások vezetője, Vanyus Attila, miután megtudta, a román átlövő gyereket vár, így az idényben már nem játszhat.

Akkor, az Ikast elleni vereség után eléggé reménytelennek látszott, hogy a Győr egyáltalán megélje a tavaszt, nemhogy a Bajnokok Ligája májusi döntőjét.

Aztán a magyar bajnok nem igazolt senkit, viszont egyre több lehetőséget kapott Kovacsics Anikó. Nem félmegoldás volt, hiszen már tizenhat évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban, tavaly megszerezte első magyar bajnoki címét. Kovacsicsra nem átlövőként számítottak, de azon a poszton is megállta a helyét. Az igazi áttörés akkor következett, amikor Görbicz problémái miatt vetette be Konkoly Csaba vezetőedző.

A 2005-ös döntős, azóta meggyengült Szkopjénak hetet lőtt január elején, egy hét múlva a címvédő Zvenyigorod otthonában négyet. A Győr eggyel nyert Oroszországban, továbbjutott a második csoportkörbe.

Görbicz a Bajnokok Ligája döntő előtt is kiesett – elszakadt a keresztszalagja –, és Konkoly magától értetődően nyúlt a gimnazistához.

„Azért nem izgultam a döntő egyik meccse előtt sem, mert már kétszer beugrottam Anita helyére. Tudtam, hogy irányítanom kell, felszabadultan, önmagamat adva, csak így lehetek sikeres, így válhatok a csapat hasznára. Ehhez hozzátartozik a bátorság, nem lehet rémülten, ijedten helyzeteket megoldani, betörni, különben nincs esély. Nem lehet félelmet, bizonytalanságot mutatni sem a csapat, sem az ellenfél előtt. Hogy nézne az ki? Külön nem is beszéltem az edzőmmel a döntő előtt, csak a csapattal a taktikai értekezleten” – tekintett vissza.

Kovacsics sokkal jobban izgult akkor, amikor először fellépett a felnőtt csapat buszára. Erdélybe mentek edzőtáborozni 2007 nyarán.

„Amikor már velük voltam, valahogy minden természetesnek tűnt. Viccelődtek velem, azt hiszem, gyorsan elfogadtak. Bennem csak később tudatosult, nagyon nagy dolgot értem el, mert 16 éves sem voltam, amikor belülről szemlélhettem azt a csapatot, amelybe szerettem volna egyszer bekerülni. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar sikerülhet.”

Kovacsics tehetsége gyorsan meglátszott, és aligha bánta, hogy hatodikosként abbahagyta a klarinétozást.

„Először még csak élmény volt a világ legjobbjai közt lenni, most már tudom, felelősség is. Gyorsan fel akartam venni a ritmust, először csak az volt a cél, hogy ne lógjak ki a sorból.”

Előre nem tervezte el, nem álmodozott, hová, mikor szeretne eljutni. Pontosabban csak titkon. Most is vannak merész álmai, de azokról inkább nem beszélt. Nem is írta füzetbe, nem függesztette ki szobája falára. Annyit árult el, azért dolgozik minden nap, hogy a londoni olimpián ott lehessen. Ami kézzelfogható, az augusztusi, magyarországi junior Európa-bajnokságról érmet szeretne.

„Mindenben fejlődnöm kell, mivel nem vagyok túlzottan magas, az átlövéseket órákon át gyakorolom. De ugyanezt mondhatnám el a passzolásról, a védekezésről, és az ehhez roppant fontos dinamikáról. Szeretem az éles helyzeteket.”

Igazi kézilabdás családból származik, édesapja és édesanyja is magas szinten játszott. „Apukám azt mondta a döntő előtt, bízzak magamban. Furcsa, de ő jobban hitt bennem. Igaz, kicsit elfogult velem. Nyugtatgatott, én meg arra gondoltam, milyen furcsa, hogy tizenhét évesen nem feltétlenül az iskoláról, vizsgáimról beszélgetünk, hanem arról, mire figyeljek egy BL-döntőben.”

A góljaira emlékszik, azt azonban nem tudta, hogy az egyetlen eredményes átlövés a nevéhez fűződik. Sokat gondolkodott a Viborg elleni meccs után, bevillantak a képek, pár napnak el kellett telnie, hogy szívből nevetni tudjon, örüljön a második helynek.

„Fájdalmas,hogy egy gólon múlt, és az is, hogy az ejtéseknél mindig kicsi hiányzott, rendre a kapufát érte a labda. Még mindig bennem van, de azóta már nyertem egy ifjúsági bajnoki címet” – összegzett.