Csendes megemlékezés Marian Cozma születésnapján

Csendes megemlékezést tart mécses gyújtással Marian Cozma, a román válogatott kézilabdázója, az MKB Veszprém volt sportolója emlékére a helyi szurkolói klub kedden Veszprémben azon a helyszínen, ahol a fiatal sportoló élete tragikusan véget ért.

Marian Cozma szeptember 8-án lenne 27. éves, s éppen hét hónappal ezelőtt, február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt – mondta Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke hétfőn az MTI-nek. Közlése szerint emlékező beszéd elhangzása nélkül, csendben, néma főhajtással, mécsesek, gyertyák gyújtásával, illetve virág elhelyezésével kívánnak emlékezni a veszprémi sportklub kiváló kézilabdázójára. A megemlékezés kedden este zajlik le, s mivel több száz ember megjelenése várható, a helyszínt a rendőrség biztosítja - tette hozzá a szurkolói klub elnöke.

Az Cozma-szobor állításához adományozást szervező szurkolói klub mostanáig mintegy ötmillió forintot gyűjtött össze. Az alkotást 2010 február elején állítják fel a Veszprém Aréna előtti parkban. Az alkotás a kő posztamensből kiinduló, deréktól bronzból készülő és sportmozdulatot, labdát dobó kezet ábrázol. A mellszobor Marian Cozma arcvonásait ábrázolja majd – mondta Remport Csaba. Közölte azt is, hogy az emlékmű makettjét szeptember 19-én mutatják be Tihanyban. Marian Cozmát egy szórakozóhelyen kialakult szóváltást követően február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A gyilkosság gyanúsítottjai előzetes letartóztatásban vannak. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58