Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Közös magyar-horvát pályázat a 2014-es férfi kézilabda Eb-re

2009.09.24. 16:34

Magyarország és Horvátország közösen pályázik a 2014-es férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a két fél erről csütörtöki egyeztetése után állapodott meg. A felek ismertették egymással a rendezéssel kapcsolatos főbb elképzeléseiket is. Magyarországon a Papp László Budapest Sportarénában, a szintén budapesti SYMA Csarnokban, a Veszprém Arénában és a debreceni Főnix Csarnokban lehetnek a mérkőzések, Horvátországban pedig a következő nyolc város közül kerülnek ki a véglegesnek szánt helyszínek: Split, Zára (Zadar), Fiume (Rijeka), Pula, Porec, Varasd (Varasdin), Eszék (Osijek) és Zágráb.

A felek döntése alapján mindkét országban két-két csoport és egy-egy középdöntő csoport mérkőzéseire, valamint egy-egy elődöntőre kerülhet sor, a zárónapi éremcsatáknak pedig a 16 000 férőhelyes Arena Zagreb adhat otthont. A pályázat benyújtásának határideje október 7. Sinka László, az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának tagja elmondta, hogy 2010 őszén az EHF végrehajtó bizottsága vagy az EHF kongresszusa dönt a rendezési jog odaítéléséről a magyar-horvát, valamint a dán, illetve a francia kandidáció között. (MTI)