Kovács Ferenc a megbízott edző a Hypo női kézicsapatánál

2009.11.13. 19:00

Mindössze szűk egy hétig tevékenykedhetett a Hypo-NÖ női kézilabdacsapatának vezetőedzőjeként Christian Maly, Gunnar Prokop menedzser ugyanis úgy döntött, hogy a szombati, Metz elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozón már nem ő, hanem az eddigi segítő, Kovács Ferenc ül majd a kispadon.

„Harmóniának kell uralkodnia a játékosok és a tréner között, és most nem ez volt a helyzet” – indokolta a lépést Prokop, hozzátéve, hogy a korábban is az egyesületnél dolgozó Kovács megbízatása csak átmeneti.

Az európai szövetség (EHF) múlt szerdán három évre eltiltotta a korábbi trénert, Prokopot, aki egy korábbi, Metz elleni BL-mérkőzésen súlyos sportszerűtlenséget követett el. Tíz 10 mp-cel a vége előtt, 27-27-es állásnál, amikor a franciák támadtak, szándékosan belépett a pályára, és ütközött az ellenfél egyik játékosával. A bíró ugyan kiállította őt, de mivel közben letelt a játékidő, a vendégek nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, így az eredmény már nem változott. Az esetet követően az EHF elvette a Hypo megszerzett pontját, a 69 esztendős Prokopot pedig - aki ezentúl nem tölthet be semmilyen funkciót az EHF-ben - három évre eltiltotta az európai szövetség rendezvényein való részvételtől, valamint 45 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta. Az osztrák klub 30 ezer eurós büntetést kapott.