BL-8 nem okozhat gondot a Veszprémnek

2010.03.09. 08:58
A kézilabda Bajnokok Ligájában a csoportgyőztes MKB Veszprémhez egy 4. helyen továbbjutó csapatot sorsolnak kedden 12 órakor. A magyar bajnok a dán Kolding, az FCK, és a román Constanta ellen is bombafavorit lenne.

1998 óta mindössze kétszer fordult elő, hogy a Veszprém nem jutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé (a legutóbbi ilyen alkalommal megnyerte a KEK-et), és idén is komoly meglepetés lenne, ha az MKB-t megállítanák a 16 között.

A Veszprém az új rendszerű BL-ben is megnyerte a csoportját, ezzel elérte, hogy a nyolcaddöntőben egy csoportnegyediket kapjon ellenfélnek, és ha továbbjut, a Final Fourba jutásért sem sorsolhatnak hozzá másik csoportelsőt. A 16 között két dán, és egy román csapat jöhet, bármelyikkel szemben bombafavorit a magyar bajnok.

A lehetséges ellenfelek közül a dán Koldinggal többször is találkozott az utóbbi években a Veszprém. Legutóbb a 2008-as KEK-negyeddöntőben, ahol kettős győzelemmel (27-31, 31-29) jutott tovább, egy évvel korábban pedig a BL-negyeddöntőben a veszprémi 10 gólos győzelem (32-22) után már nem sokat számított a dániai 31-28-as vereség. 2003-ban hasonlóan alakult a két csapat BL-párharca, a Fotex otthon tízzel nyert, simán ment az elődöntőbe.

Az FCK Handboldnak az idei még csak a második szezonja a legjobbak között, de a koppenhágaiak tavalyi bemutatkozása kifejezetten jól sikerült: azonnal a középdöntőbe jutottak, ahol elkapták a Pamplonát is. Egy évvel korábban az EHF-kupa döntőjéig jutottak. A dánok legnagyobb sztárja a rutinos kapus, Kasper Hvidt, aki már csak levezetni ment haza, de ha elkapja a gépszíj, képes a legjobb lövőket is elbizonytalanítani.

A HCM Constanta – soraiban a magyar válogatott Schuch Timuzsinnal – szerezte meg azt a 4. helyet csoportjában, amit a Pick Szegedtől vártunk. Eredményeik mutatják, nem erőtlen csapat a Constanta, de a Szeged az utolsó játéknapon közé tett tízet hazai pályán. Az idei a Constanta 4. BL-szereplése, és az első továbbjutása, eddigi legjobb nemzetközi eredménye a 2006-os KEK-elődöntő.

A Kolding nehéz csoportban lett negyedik, figyelmeztető lehet, hogy két sztárcsapattól is pontot vette el, igaz, a Barcelona és a Kiel is alaposan elverte hazai pályán. Az FCK minden továbbjutó ellenfelétől kikapott oda-vissza, a románok viszont képesek felszívni magukat egy-egy nehéz ellenféllel szemben, legyőzték hazai pályán a csoportot megnyerő Montpellier-t, és a Szegedet is.

A legjobb 16-ba jutott csapatok

A március 9-én 12 órakor kezdődő sorsoláson döntenek a mérkőzések időpontjáról is. A magasabban rangsorolt csapatok otthonában lesznek a visszavágók.

1. pár
(1.) MKB Veszprém, Montpellier, Ciudad Real, THW Kiel
vs.
(4.) Constanta, Kolding, FCK Handbold, Gorenje Velenje

2. pár
(3.) Valladolid, Targi Kielce, CO Zagreb, Real Ademar
vs.
(2.) Csehovszki Medvegyi, Rhein-Neckar Löwen, Hamburg, Barcelona