Kiss Szilárd lett a Dunaújváros női kéziseinek edzője

2010.05.28. 09:10

Egyéves vezetőedzői szerződést kötött a Dunaújváros női kézilabdacsapatával Kiss Szilárd, aki 2000 és 2006 között már irányította az együttest. A szakember a Dunaújvárosi Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott, több élvonalbeli gárda is megkereste, de mivel nem akart a családjától messze dolgozni, az újvárosiak ajánlatát fogadta el.

„Ám a lényeg mégis az, hogy ennél a csapatnál nagyon jól éreztem magam emberileg és edzőként is, s az is jólesett, hogy a régi játékosaim ragaszkodtak hozzám - mondta Kiss. - A legfontosabb, hogy az idősebb és a fiatalabb kézilabdázók között megfelelő legyen az összhang a játékban, mert az egységes alakulatban fejlődnek a tapasztaltabbak révén a fiatalok.”

A szakvezető 2000-ben lett az akkor Bajnokok Ligája-címvédő Dunaferr edzője, s 2001-ben, 2003-ban, majd 2004-ben is bajnokságot nyert az együttessel, 2000-ben, 2002-ben és 2004-ben pedig kupadiadalig vezette a gárdát. 2003-ban az EHF-Kupa döntőjéig, 2004-ben és 2005-ben a BL elődöntőjéig jutott az újvárosiakkal. Kiss 2006-ban távozott, Hódmezővásárhelyen dolgozott, legutóbb pedig a Várpalota férfi alakulatát irányította az NBI/B nyugati csoportjában, s az elmúlt idényben az ötödik helyen végzett a csapattal.