Pásztor: Nem ittam, nem mentem gyorsan

2010.09.29. 18:20
A világválogatott kézilabdázó gyalogost gázolt Veszprémben, a 80 éves férfi meghalt, Pásztor sokkos állapotban van.

Halálos közlekedési baleset történt Veszprémben szerdán délelőtt fél tizenegykor, Pásztor István világválogatott kézilabdázó, a Balatonfüredi KSE csapatkapitánya motorjával gyalogost gázolt a Dózsa György úton egy átkelőhelyen, a 80 éves férfi a helyszínen életét veszítette.

A Veszprém megyei Napló úgy tudja, hogy a Viadukton lévő félpályás útlezárásnál Pásztor pirosat kapott, zöldnél elsőnek hagyta el a hidat. A Völgyhíd felől a belvárosba tartó balszélső észrevette a jobbról a zebrára lépő férfit, erősen fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. Az idős férfit a helyszínen a mentők próbálták újraéleszteni, Pásztort kisebb sérülésekkel szállították kórházba.

Dr. Varga Attila, a kézilabdázó ügyvédje elmondta, Pásztor István sajnálatos, halállal végződő közúti baleset részese volt.

"Az elhunyt családtagjai felé, Pásztor István nevében is kifejezett együttérzésem tolmácsolása mellett szeretném elmondani, azt, hogy a résztvevők közül kit, milyen felelősség terhelhet, néhány nap, illetve az összes körülmény megismerése után lehet megállapítani. A kézilabdázó gondatlan cselekményt követett el, alkoholt nem fogyasztott. Emlékezete szerint nem lépte túl a megengedett sebességet, de ő maga is megsérült, sokkos állapotba került" - nyilatkozta az ügyvéd.

A Balatonfüredi KSE elnöke, Csima László Pásztor István és a klub nevében őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Dr. Király G. István, a Balatonfüredi KSE kommunikációért felelős elnökségi tagja megjegyezte, az egyesület legfontosabb feladata most, hogy segítségére legyen, támogassa a lelkileg összetört csapatkapitányt.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

215 válogatottság, 12 magyar bajnoki cím

A ceglédi születésű, 39 éves Pásztor 215-szörös válogatott, olimpiai és világbajnoki negyedik, Európa-bajnoki hatodik helyezett. 15 évig volt az MKB Veszprém KC játékosa, ezalatt tizenkétszer lett magyar bajnok, tizenegyszeres Magyar Kupa győztes és 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőt is játszott, 2008-ban KEK-et nyert. Az év játékosa 1996-ban, 1999-ben és 2001-ben. 2008 nyarán igazolt Balatonfüredre, azóta a fürediek csapatkapitánya és meghatározó játékosa.