Mátéfi szűkítette a női kézi Eb-keretét

2010.11.18. 13:21

Tizennyolc fősre szűkítette Európa-bajnoki keretét Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön. A december 7. és 19. között, Norvégiában és Dániában sorra kerülő kontinensviadalon 16-an szerepelhetnek.

A szűkítésnél bennmaradt a Krim Ljubljanában eddig sérült Zácsik Szandra, mert úgy tájékoztatta a szakvezetőt, hogy a Eb-re minden bizonnyal teljesen felépül. Kihagyja viszont az Eb-t Tóth Tímea; a váci átlövő sérüléssel bajlódik, és Mátéfival történt egyeztetése után pihen majd a torna alatt.

A most kijelölt 18 játékos jövő kedden kezdi meg a felkészülést Tatán. A csapat a Telenor Kupa keretében november 27-én, Miskolcon Tunéziával, másnap pedig Tiszaújvárosban a szintén Eb-résztvevő Ukrajnával találkozik. A magyarok az Eb-n a lillehammeri csoportba kaptak besorolást, ahol december 7-én a szlovén, 8-án a francia, 10-én pedig a házigazda norvég együttes lesz az ellenfél. A négyesből az első három jut a középdöntőbe.

A magyar női kézilabda-válogatott 18 fős kerete

Kapusok: Herr Orsolya (SYMA-Vác), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Triffa Ágnes (DVSC-Korvex)

Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE), Kovacsicz Mónika (FTC Jógazdabank)

Jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Sopronyi Anett (DVSC-Korvex)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC Jógazdabank), Temes Bernadett (SYMA-Váci NKSE)

Beállók: Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC Jógazdabank)

Balátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC Jógazdabank), Zácsik Szandra (Krim Ljubljana)

Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone)

Tartalékok: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Szekeres Klára (Budapest Bank-Békéscsaba)