Hősiesen halt meg a Veszprém a BL-ben
További Kézilabda cikkek
- Elszakadt a keresztszalagja, vége Schatzl Natalie szezonjának
- „A magyar kézilabdának egy jó Háfra Noémi mindig kell” – Golovin Vlagyimir keretet hirdetett
- Az FTC és a magyar válogatott korábbi szupertehetsége ismét az NB I-ben
- Új királynője van az elitsorozatnak, a románok kézise lett a BL legeredményesebb játékosa
- Podgoricában szakadt meg a BL-címvédő győri kézisek győzelmi sorozata
A 28-21-es múlt heti barcelonai győzelem után Xavier Pascual edző figyelmeztetett, hogy nem volt ekkora különbség a két csapat között, ezt nyilván udvariasságból is mondta, és azért is, hogy játékosai véletlenül se legyenek nagyképűek, ne becsüljék le a magyarokat a visszavágóra.
A katalánok csapatkapitánya, a magyar válogatottságot átmenetileg lemondó Nagy László is azt mondta, hogy nagyon kemény meccsre számít, és egyáltalán nem lefutott a visszavágó.
Mocsai Lajos a kiváló védekezésről beszélt, mint a sikeresség alapfeltételéről, és a hét közben rendkívül sokat gyakorolhatták is, hogyan lehet feltartóztatni az esélyesebb, minden posztra két klasszist felállító, tavaly Veszprémben is győztes Barcelonát.
Arra viszont talán még ő sem gondolt, hogy húsz perc alatt mindössze három gólt lő az ellenfél, egy lerohanás (Iker Romero) és egy hetes (Juanin Garcia) mellett egyedül Rutenka tudott átlövésből betalálni a fantasztikusan kezdő, és az elején nagyszerűen védő Perics kapujába. A szélsők, de a beálló is annyira tartott a 40 éves szerb kapustól, hogy nagyon helyezték a labdákat, ezek gyakorta a kapufára vágódtak.
A 22. percre kialakult a legnagyobb különbség, 12-3-ra vezetett a magyar bajnok, amelyiknél Vujin alsó lövései pontosak voltak, Gulyás sokszor és eredményesen vállalkozott - büntetőt is kiharcolt -, a befutása után volt az első magyar gól is.
A horvát beálló, Sulic amikor befordult, a kapuba dobta a labdát, Perez háromszor is tarthatatlan volt. A félidő végére is megvolt a hétgólos különbség (15-8), és mivel csak nyolc gólig jutott a hat percet előnyben játszó vendégcsapat, a második félidőre a feladat adott volt: döntetlenre kell hozni, és megvan csodaszámba menő továbbjutás.
A fordulás után azonban az addig nem villogó Nagy László hirtelen megrázta magát, három gólt lőtt, adott emellett egy gólpasszt, és a brutális iramban kiküzdött hétgólos előny három perc alatt háromra olvadt.
Innen egyszer még talpra állt a Veszprém, Iváncsik Gergő és Vujin góljaival még volt 17-12, és Nagy hiába lőtt gólt, erre még volt válasz – Iváncsik Tamás is betalált -, de 19-13 után a törvényszerű holtpont elérkezett, és mivel ez hét percig tartott, a vendégcsapat sorozatban hat gólt lőve egyenlített.
Mivel ekkor még negyedóra volt hátra, nyilvánvalóvá vált, hogy Mocsai Lajos kérése, hogy a második félidőt is eksztázisban játssza végig a pályán lévő hét ember, nem teljesülhetett. Fogyott az erő, és már csak az volt a kérdés, a meccset képes-e megnyerni az MKB. Ez még úgy is sikerült, hogy Vujin kétszer egymás után hetest hibázott. Az 53. percben még 24-24 volt az állás, de az utolsó percekben Sulic és Vilovszki eredményes volt. (30-26)
A mieinknek ezúttal is csak álom maradt, hogy Európa legjobb négy csapata közé kerüljenek. A Veszprém az elmúlt három évben úgy esett ki, hogy a hajrára elkészült erejével pár kulcsember, és mivel a Barcának erősebb a játékosállománya, könyörtelenül kihasználta.
Az igazsághoz tartozik, a Veszprém fontos periódusokban volt emberhátrányban, volt olyan időszaka a meccsnek, hogy 7-1 volt a kiállítási arány, pedig nem védekezett durván a magyar csapat. A vékonyabb állomány azt végképp nem bírta elviselni, hogy ilyen sokszor legyen hátrányban. Perics hatvan százalékos hatékonyságról harminckilencre esett vissza, de így is szünet nélkül neki kellett védenie, mert Fazekas Nándor porckorongsérve miatt harcképtelen.
Az MKB minden dicséretet megérdemel, pechére a Hamburg hazai pályán nem játszott döntetlent a francia Montpellier-vel, így odalett a csoportelsőség - sokkal könnyebb ellenfél jött volna, ha megvan az első hely -, az első meccsen pedig 13 percig nem lőtt gólt. A visszavágóra Nikola Eklemovics került az irányító posztjára, nem világos, hogy egy hete miért nem játszott egy percet sem.
Marko Vujin meccs utáni, digisportos nyilatkozatában arra utalt, hogy voltak olyan játékosok, akik nem úgy készültek erre a meccsre, ahogyan kellett volna, nem érezték át a súlyát az összecsapásnak.
Mocsai Lajos, a Veszprém edzője: "Mindent megpróbáltunk, hogy ledolgozzuk a hétgólos hátrányunkat. Az első félidő fantasztikus volt, a másodikra elfáradtunk, illetve a Barcelona már úgy játszott, hogy arra nem tudtunk megfelelően lépni. Hatalmasat küzdöttünk, és emelt fővel veszítettünk. Sokat elárul a mostani teljesítményünkről, hogy noha kiestünk, a szurkolók felállva tapsolták meg a játékosokat."
Jegyzőkönyv:
MKB Veszprém – Barcelona (spanyol) 30-26 (15-8)
gól: Vujin 11/1, Sulic 4, Perez, Terzic 3-3, Gulyás, Iváncsik G., Iváncsik T. 2-2, Korazija, Vilovski 1-1, Lusnyikov 1/1, illetve Garcia 9/5, Rutenka 5, Nagy 4, Tomas 3, Romero 2, Sarmiento, Oneto 1-1, Entrerrios 1/1
Továbbjutott: a Barcelona, 54-51-es összesítéssel.