A Győr nyerte a női kézilabda Bajnokok Kupáját

2011.08.28. 20:23

A házigazda Győr nyerte a bajnoki felkészülési szakasz csúcseseményének számító nemzetközi női kézilabdatornát, miután a kétnapos viadal zárómeccsén, a tulajdonképpeni döntőben legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Larvikot.

A bet-at-home.com Szabella Kupa – amely egyben a 2005-ben elhunyt Kulcsár Anita győri emléktornája is volt – felvonultatta a BL-győztes Larvik és a BL-elődöntős Győr mellett a KEK-első Ferencvárost és az EHF Kupa-címvédő dán Midtjyllandot, így nemhivatalos Bajnokok Kupájának is volt tekinthető.

Szombaton az FTC tulajdonképpen végig futott a Larvik után, de nem érte utol, míg a Midtjyllandnak semmi esélye sem volt a támadásban világszínvonalat produkáló, és végül 47 (!) gólig jutott ETO ellen.

Vasárnap délelőtt a két skandináv együttes nem 60, hanem csak 50 percet játszott a megbeszéltek alapján, de így is feltűnő volt, hogy a dán alakulat – amely ebben a szezonban a BL-ben próbálkozik – csak tizennégyszer volt eredményes.

A két magyar alakulat déli meccse izgalmas volt, az első félidő derekáig az FTC, majd onnan a Győr irányította a játékot, végül a hazaiak drámai, két vendég piros lapot hozó végjátékban begyűjtötték a két pontot, így döntőzhettek a Larvikkal, a fővárosiak pedig a harmadik helyért csaptak össze délután a dán csapattal.

A fáradt együttesek vasárnap még egyszer pályára léptek, és ekkor már minden oldalon sok volt a hiba. A Fradi jelentős előnyéből végül megmaradt két gól, míg a "fináléban" az ETO éppen annyival volt jobb a Larviknál, azaz öt találattal (28-23), ahány akciógólt szerzett Görbicz. Pálinger remekül védett, az ETO pedig otthon tartotta a kupát.

Eredmények:
szombat:
Larvik HK (norvég)- FTC-Rail Cargo Hungaria 34-30 (19-14)
Győri Audi ETO KC - FC Midtjylland (dán) 47-29 (24-17)
vasárnap:
Larvik-Midtjylland 23-14 (13-4) – 2x25 perces félidőkkel
Győr-FTC 36-35 (18-15)
FTC-Midtjylland 21-19 (12-8) – 2x25 perces félidőkkel
Győr-Larvik 28-23 (16-13)

A végeredmény: 1. Győr 6 pont, 2. Larvik 4, 3. FTC 2, 4. Midtjylland 0