Bojkottálnák a válogatottat a Fradi kézisei

2011.11.20. 13:56

A győri kézilabda csapat vezetőedzőjét, Konkoly Csabát váratlanul menesztette a klub elnöksége a héten, és reális lehetőségként merült fel, hogy a válogatottat irányító Karl Erik Böhn vezetné a csapatot. Konkolynak azért kellett mennie, mert nem bízott benne a vezetőség, hogy vele elérhetik a BL-győzelmet.

A Ferencváros szakosztályának elnöksége a válogatott tornájának befejezése után közleményt adott ki.

 „Az FTC női kézilabda szakosztálya messzemenően egyetért Vetési Iván úrral, az MKSZ elnökével abban, hogy a női válogatott élén a kluboktól független, főállású szövetségi kapitány tevékenykedjen. Karl Erik Böhn személyében mi is részben ezért támogattuk az elnökség jelöltjét a kapitányi posztra. A feladat nagysága és rangja, a női szakág utóbbi időben ingatag helyzete egyaránt emellett szól.  

Elfogadhatatlannak tartanánk azonban, ha Böhn úr kapitányi munkája mellett egyúttal klubedzői feladatot is vállalna, különösen, ha ez a válogatottba játékosokat adó klubok megkérdezése nélkül történne meg. Nem a Győri Audi ETO KC ellen beszélünk, őszintén kívánjuk az ETO-nak, hogy nyerje meg a Bajnokok Ligáját, hiszen ez a magyar kézilabdázás sikere és érdeke is lenne.

Ellenérvként adódhatna, hogy a férfi válogatottat és az MKB Veszprémet is ugyanaz a szakember, Mocsai Lajos irányítja, csakhogy ő előbb volt klubedző, utána lett kapitány, és ez döntő különbség.

Reméljük, minden érintett mérlegeli és elfogadja érveinket, és ebben az esetben nem kényszerülünk abba a roppant sajnálatos helyzetbe, hogy mérlegelni kelljen a ferencvárosi játékosok válogatottbeli szerepvállalásának lehetőségeit” - fogalmaznak a csapat honlapján megjelentetett írásban.

A válogatott ferencvárosi alapemberei: Zácsik Szandra, Szucsánszky Zita, Tomori Zsuzsa, Szamoránsky Piroska.

A klub azt is nehezményezi, hogy mindhárom korosztályos válogatottat győri kötődésű szakember vezet, és kinevezésük előtt nem kérdeztlk meg a klubokat.

A Magyar Kézilabda Szövetség - ahogy a honlapján vasárnap késő este  közzétett reagálásból kiderül - a médián keresztül értesült az FTC közleményéről.

"A Magyar Kézilabda Szövetség fontosnak tartja leszögezni, hogy az új vezetési struktúrában maximálisan törekszik arra, hogy a szakmai, egyeztetési fórumok minden érintett klub számára hozzáférhetőek legyenek, ezáltal a döntéshozatal során több szempontot is meg lehessen vitatni. Az MKSZ szándéka, hogy az érintettekkel ezeken a fórumokon – Hivatásos Liga, újjászerveződő bizottsági struktúra, stb. – történjen meg az egyeztetés és ne a médián keresztül kelljen üzeneteket megfogalmazni." - áll a szövetség közleményében.

Az utánpótlásedzők kinevezésével kapcsolatban az MKSZ a következőképpen reagált:

"Az MKSZ elnöksége legutóbbi ülésén számos fontos döntést hozott az utánpótlás válogatottakkal kapcsolatban. Többek között megfogalmazódott, hogy az MKSZ elhatározása olyan főállású utánpótlásedzők alkalmazása, akik számos területen segíthetnék az országszerte utánpótlással foglalkozó szakemberek munkáját. Ezért a mostani személyi döntések minden esetben ideiglenesek, kizárólag a következő nyár végéig szólnak, amikorra az MKSZ megteremti ennek anyagi feltételeit. Ezeket a döntéseket – ahogyan minden hasonló esetben – alapos szakmai egyeztetés előzte meg. Fontos megjegyezni, hogy az NB1-es csapatok véleményét a Liga elnöke, Kővári Árpád ismertette az elnökség tagjaival, aki a klubok nevében támogatóan nyilatkozott az új edzők személyéről. Érdemes tudni, hogy a három női utánpótlás-válogatottnál (serdülő, ifjúsági és junior) dolgozó hat szakember fele (azaz Szarka Éva, Pádár Ildikó és Vladimir Golovin) éppen az FTC női csapatainál edzősködnek – kiválasztásuk kizárólag szakmai tudásuknak volt köszönhető, nem pedig klubkötődésüknek. Az ifjúsági válogatott irányításával megbízott Danyi Gábor 2011 augusztusa óta valóban a Győri AUDI ETO KC-nál dolgozik, ám ő már 2001 óta, azaz tíz esztendeje vesz részt ebben a munkában."

Az NB I szabályaival kapcsolatban az MKSZ úgy fogalmaz, hogy a Bajnoki Rendszabályok az FTC felvetését megválaszolják, ugyanis nem teszik lehetővé, hogy egy klub két csapatot is indítson ugyanabban az osztályban.

"Ez a kérdés jelenleg egyetlen szakmai fórumnál sincs napirenden." - hangsúlyozza a közlemény.

A női válogatott szövetségi kapitányának ügyében az MKSZ elismeri, hogy a Győri Audi ETO KC vezetősége az utóbbi napokban megkereste a szövetséget egyeztetés céljából Karl Erik Böhn szerződtetésével kapcsolatban.

"Ennek a megbeszélésnek a kimeneteléről korai lenne beszélni, hiszen még maga az érintett sem tartózkodik idehaza, így szakmai egyeztetésre sem kerülhetett sor." - áll a közleményben, amely aláhúzza, hogy "A Magyar Kézilabda Szövetség megerősíti azt az elhatározását, hogy a magyar kézilabdázás jövőjét minden érdekelttel közösen alakítsa. A sportág számára a nemzeti válogatottak a legfontosabbak, így azok érdeke és szakmai előmenetele független az egyes klubok érdekeitől. Abban hiszünk, hogy a vitákat az MKSZ szakmai fórumaiban kell lefolytatni, amelyek véleményére az újjáalakult elnökség mindenkor támaszkodni kíván."