Belehaltunk a bravúrokba, Izland kiütött

2012.01.22. 18:30
Izland a 20. perc után maximálisan kontrollálta az első középdöntős meccsünket. Hárompontosak maradtunk, szerencsével még így is lehet út a négy közé.

A magyar férfi kézilabda-válogatott két elképesztő bravúr után három ponttal érkezett a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjébe. A spanyolok és a francia elleni meccsen is a védekezés volt a siker kulcsa, mert a spanyolokkal úgy ikszeltünk, hogy mindössze 24 gólt dobtak nekünk, míg az olimpiai bajnok franciákat úgy vertük, hogy 23 gólig jutottak el, egyúttal a világ legjobb lövőit kapcsoltuk ki a játékból.

Mindkét előző meccset rosszul kezdtük, ezúttal sem volt másként, mert 3-1-re elmentek az olimpiai ezüstérmes északiak. Császár három találatával azonban utolértük az ellenfelet, 4-3-nál és 6-4-nél nálunk volt az előny, ekkor azonban előjött a betegségünk, kettős előnyben megbénultunk. Nem lett három gól, mert fontos helyzetekben rontottunk.

Jött a fordulat, három gólt lőttek zsinórban az izlandiak, Császár és Harsányi még egyenlített a 22. percben (8-8), onnantól azonban csak futottunk az északiak után, de igazából esélyünk sem volt arra, hogy megközelítsük őket.

Próbálkoztunk mindennel, Fazekasnak voltak bravúrjai, beállt Ancsin és Putics is, de a félidő 14-10 volt oda. A második félidőben még tovább hízott a hátrányunk, nem volt meg a dinamika, a kipattanó labdákra nem értünk oda, szembetűnően benne volt a lábakban az előző két meccs irama.

17-23 után két gyors góllal mintha felcsillant volna a remény tíz perccel a vége előtt, de ezen a meccsen huzamosan nem tudtunk jól játszani, és hogy mentálisan mennyire fáradtak voltunk, azt jól jelzi, hogy Császár és Harsányi is hetest hibázott. Utóbbi ejteni próbált, Gustavsson könnyedén húzta le a labdát. Ebben a momentumban minden benne volt. Gondolatban egyszerűen gyorsabbak voltak az izlandiak, nem hagytak érvényesülni bennünket.

Ilyést vitte előre a szíve a második félidőben, végül öt gólig jutott, de társai ezúttal nem akadtak. Az eddig átlag felett teljesítő Zubai Szabolcs helyzetbe tudott párszor kerülni, kiállítást, büntetőt kiharcolt, de gólt nem lőtt. Mocsai két gólt lőtt, de köztük az utolsót.

A válogatott jelentős része fáradtságra panaszkodott, tíz percet leszámítva látni lehetett. A sorozatterhelést az izlandiak jobban bírják, a 2008-as Eb-n is látszott, akkor nyolccal vertek. A tavalyi vb első meccsén pedig hattal.

Jegyzőkönyv

Izland-Magyarország 27-21 (14-10)

Újvidék, Spens Aréna, 6000 néző, v: Nikolic, Stojkovic (szerb)
gól: Sigurdsson 5/2, Atlason 5, Olafsson 4, Gunnarsson 4, Svavarsson 3, Palmarsson 2, Hallgrimsson 2, Karason 1, Ragnarsson 1, illetve Császár 7/3, Ilyés 5, Harsányi 3, Mocsai 2, Iváncsik G. 1, Putics 1, Vadkerti 1, Ancsin 1
FRanciaország-Szlovénia 28-26 (14-15)
A csoport állása: 1. Horvátország 4 pont, 2. Spanyolország 3, 3. Magyarország 3, 4. Izland 2, 5. Szlovénia 2, 6. Franciaország 2.