Őrizetbe vesznek, de még letusolhatok

2012.10.18. 15:53
Szeptember 30-án tizennyolc embert, köztük kilenc mostani Montpellier-játékost kérdezett ki a rendőrség feltételezett fogadási csalások ügyében: a Cesson-Sévigné elleni, 31-28-ra elveszített május 12-i mérkőzése keltette fel az ügyészség gyanúját. Az őrizetbe vettek egyike Nikola Karabatic, akinek szerződését felfüggesztették, és a francia válogatottban sem kaphat szerepet. Egyelőre még nem látni át pontosan az egész ügyet, de számos részlet már kiderült.

„Egyszercsak szóltak, hogy őrizetbe vesznek, előtte még lezuhanyozhatok. Sokkot kaptam. Újságírók, fotósok százai vártak, mikor a londoni olimpiai bajnoki címmel jöttünk haza, nem voltak ennyien - nyilatkozta a Paris Matchnak a világ egyik legjobb kézilabdázója. - Sokáig nem szólaltunk meg az ügyben, de rájöttünk, ettől úgy tűnik, mintha valóban bűnösök lennénk. Azzal vádolnak minket, hogy manipuláltuk a májusi mérkőzést, pedig sem az öcsém, sem én nem is játszottunk. Unom ezt az egész szart!" - mondta Nikola Karabatic.

A hatóságok szerint a májusi, Cesson-Sévigné elleni meccs ideális volt a bundára, mivel a Montpellier addigra már biztosította első helyét a bajnokságban. A legnagyobb sztárok nem játszottak a csapatban, ennek ellenére több néző szerint kihagyhatatlan lövéseket rontottak el azok, akik lehetőséget kaptak, és a védelem is meglepően gyenge volt a végül 31-28-ra elveszített mérkőzésen.

Általában egy kézilabdameccsre összesen 5000 euró értékben fogadnak Franciaországban, ezek négyötöde a győztesre tesz, és csak 20 százalék a félidőben vezető csapatra, illetve a végleges és pontos eredményre. Ehhez képest ezúttal néhány órán belül három helyszínről, Montpellier-ből, Nanterre-ből és Párizs környékéről fogadtak a meccsre, és ezek nagy része azt fogadta meg, hogy a bajnok csapat hátrányban lesz a félidőben. A fogadók végül közel 300 ezer eurót nyertek.

Az ügyészség szerint a nyomozás középpontjában egy olyan fogadó áll, aki 15 400 eurót tett fel, és „elég jól ismer bizonyos kézilabdázókat.” A Karabatic testvérek, és három sérült játékos nem vett részt a Montpellier mérkőzésén, ugyanakkor azért kerültek képbe, mert felmerült, hogy előre tudták, a csapat pályára lépő játékosai befolyásolják a mérkőzés menetét.

A 2000-2005-ös időszak után a csapathoz 2009-ben visszatérő Nikola Karabatic levett 1500 eurót a számlájáról, a barátnője ugyanilyen értékben fogadott, majd felvette a nyereményt. A hatóságok szerint a testvérénél is ez történt. Jeny Priez, Luka Karabatic barátnője kihallgatásán el is ismerte, valóban fogadott a barátjától kapott pénzből, de azt tagadták, hogy csalás történt volna.

A nyomozáshoz közel álló egyik forrás azt mondta a Le Nouvel Observateurnek, hogy telefonbeszélgetések is a hatóságok rendelkezésére állnak, amelyeken a játékosok a várható nyereményekről beszélnek. Az is szóba kerül, hogy biztosak benne, csapatuk elveszíti majd a május 12-i találkozót.

A világ legjobb kézilabdázójának karrierje

Karabatic kézilabdás családban született 1984-ben, édesapja, Branko a jugoszláv válogatott kapusa volt. 1988-ban a család kivándorolt Franciaországba, mert apja ott kapott állást. Nikola már ekkor megfertőzödött a játékkal, labdáját mindenhová magával hurcolta. Hatévesen a Colmar játékosa, majd a Thau Handball Frontignan következett, 2000-ben a Montpellierbe igazolt, ahol 17 évesen már a francia első osztályban szereplő felnőtt csapat tagja lett, ezzel elkezdődött szédületes karrierje. A közel kétméteres balátlövő egy évvel később már a válogatottban játszik, 2003-ban Bajnokok Ligája-győztes. A francia bajnokságot gyorsan kinövi a négyszeres bajnok és egymás után kétszer is a legjobb balátlövőnek választott Karabatic, és 2005-ben átigazol a bundesligás Kielhez.

A váltásban nem kis része van az egész karrierjét egyengető apjának, aki jó barátságot ápol a szintén exjugoszláv Kiel-edzővel, Zvonimir Serdarusiccal. A kiváló helyzetfelismerésével és őserejével kitűnő Karabatic Németországban is gyorsan a csúcsra ér, egyből bajnoki címet szerez, egy év múlva pedig már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepel, és besöpör mindent. Kupa- és szuperkupagyőztes, a legtöbb gólt lövi Bundesligában, a legjobb játékosnak is megválasztják, ennyi cím után nem is választhat mást az év játékosának a Nemzetközi Kézilabda Szövetség.

2008-ban a klubsikerek mellett a francia válogatottal a peking olimpián aranyérmet nyer, 2009-ben és 2011-ben világbajnoki, 2010-ben Európa-bajnoki aranyat nyer. A 2012-es szerbiai vb csalódás, csak a 11. helyet szerzi meg a válogatott, de a londoni olimpián újra kirobbanó formában játszanak és megvédik bajnoki címüket.

Hogy mekkora értéke van, azt 2009-es átigazolása mutatta meg, miután 2008-ban kirúgták a második apjaként tisztelt Serdarusicot, neki sem volt maradása Kielben. A hazatérés mellett döntött, mert öccse, Luka is Montpelliernél játszott, és az apja is ott lett kapusedző. A német klub 1,5 milló eurót kért az igazolásért, a Montpelliernek azonban csak 700 ezer eurója volt, a többi 800-at úgy kellett összekalapoznia, de a városnak és a régiónak volt annyira fontos a világsztár, hogy önkormányzati pénzt kölcsönözzenek a transzferhez. A vásárlás bőven megérte, Karabatic ott folytatta, ahol abbahagyta, újabb bajnoki és legjobb játékos címek, BL-döntők következtek vezérletével.

A két Karabatic testvér ügyvédei azt hangsúlyozták, hogy sportjellegű szabálysértésről van szó, mivel a francia kézilabda szövetség szabályzata nem teszi lehetővé, hogy a játékosok fogadjanak, büntetőjogi felelősségről azonban nincs szó. „Hibáztak, és meg kell majd magyarázniuk a történteket” – mondta a jogi képviselő. Azt viszont kategorikusan tagadják, hogy megbundázták volna a meccset.

A bíróságon is felolvasták Nikola Karabatic vallomását, amit a Facebookra is kitett. Azt állítja, hogy nem fogadott, a barátnője viszont igen, és erről ő is tudott. Szerinte a nő már két éve nyomon követi a Montpellier játékát, ismeri a bajnokságot, a körülményeket figyelembe véve fogadott a csapat ellen. „Ez egy rémálom, mivel a kézilabda az életem, és már az apámé is az volt” – írta Nikola Karabatic.

Nikola és Luka Karabatic játékjogát is felfüggesztették, ez ellen mindketten fellebbeztek. A Midi Libre hetilap szerint a játékosok azért is fellebbeztek a bíróságon, mert ügyvédeik szerint a hatóságok befolyásolni akarták őket a kihallgatásukkor.

Felfüggesztett szerződések

„Lesz egy szeptember 30. előtti és utáni időszak is” – mondta Patrice Canayer, a Montpellier edzője. Rémy Lévy, a klub elnöke egyelőre nem beszélt konkrétumokról, hogy milyen retorziók várhatják az érintett játékosokat, ugyanakkor azt is elmondta, ha bebizonyosodik, hogy ez történt, akkor példás szankciókat hoznak majd.

Rémy Lévy szerdán bejelentette, hogy a Montpellier felfüggesztette Nikola Karabatic és négy érintett csapattársa szerződését. Ez azonban nem a csapat döntése, hanem a folyamatban lévő nyomozás része. "Elegem van már ebből az egészből" - mondta közben a több újságnak nyilatkozó Karabatic.

Szerdán az is kiderült, hogy sem Nikola Karabatic, sem Samuel Honrubia nem vehet részt Franciaország első két Euro 2014-es válogatott selejtező mérkőzésén november 1-jén és 4-én Litvánia, valamint Törökország ellen, írja a Le Point.

Az ügynek még messze nincs vége, de a közvélemény botrányt, korrupciót emleget, és „üresfejű sportembernek” nevezik Nikola Karabaticot. A világ legjobb játékosának tartott kézilabdás karrierjét máris elhomályosítja az ügy, pedig 28 éves korára már mindent elért, és Franciaországot nem egészen két hónapja újabb olimpiai aranyéremhez is segítette Londonban.

Sokan emellett úgy vélik, egy Nikola Karabatichoz hasonló játékosnak semmi értelme pár ezer euróval megfogadni egy találkozót, amikor a reklámszerződések nélkül is egymillió eurót keres évente. Éppen ezért nem zárják ki viszont, hogy akár több hasonló fogadás is történhetett több találkozó esetében is.

Fogadtak, de nem csaltak?

Karabatic ügyvédje azzal védekezik, hogy a letartóztatott játékosok nem manipulálták a mérkőzést, egyszerűen csak részt vettek a fogadásban. Ezt persze be kell majd bizonyítani, de a fogadási módszerek a maffiaszerű működést idézik. A meccsre a fogadások 99,94 százalékát egy időben kötötték, és ahogy azt a legtöbb jó pénzt hozó csalásnál szokták, nem végeredményre, hanem részeredményre tettek. A legtöbb pénz a Cesson-Sevigne félidei vezetésére ment (a vége 31-28, a félidő: 15-12) .

Gerő Tamás sportjogász szerint Karabaticék lépése logikus, mert a kontintentális jogrend lehetővé teszi, hogy akár hazugsággal is védekezzenek a meggyanúsított játékosok. A bizonyítás az ügyészség dolga, tanúvallomásokat, bizonyítékokat kell beszerezniük, hogy elítéljék a kézilabdázókat. Azzal Gerő is egyetértett, hogy a kézilabdában szokatlanul magas fogadási összeg hívta fel a rendőrség figyelmét a meccsre. Karabatic sérülése miatt kispadon ült, ezért is nehéz lesz nehéz rábizonyítani, hogy tudatosan a vereségre játszott, és ezzel tényleg elkövette a csalást.

Ha megáll a fogadási csalás vádja, egy-öt év börtönt és 75 ezer eurós büntetést kaphatnak a vétkesek. A bíróságot azonban már a klub is megelőzheti, ha a fegyelmi eljárás bűnösnek találja a montpellier-ieket, a szerződésüket is felbonthatják. Ez Karabaticot sújthatja legjobban, mert nemcsak fizetésétől, de a szponzori szerződéseitől is elbúcsúzhat.