Ambrus
-1 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Komikus kapushibával bosszantó vereség

2012.12.04. 21:57
Győzelmet nem érdemelt a sok hibával, és nem kellő sebességgel játszó magyar női kézilabda-válogatott, de ilyen bukásra sem szolgált rá. Kiss Éva szerencsétlenül ért a labdához az ellenfél utolsó támadásánál, és besodorta, miután egyszer már kivédte. 28-27 lett. A tartalékos horvátok keményebbek voltak, jobban akarták a sikert. A németek ellen élethalál meccs jön szerdán.

A magyar női kézilabda-válogatott bemutatkozó meccsén az olimpiai hetedik horvátokkal került szembe a szerbiai női kézilabda Európa-bajnokságon. Több száz magyar volt a helyszínen, de közel sem annyian, mint januárban, amikor a férfiak játszottak ugyanebben az újvidéki csarnokban.

Az előkészületi meccsekből akár arra is lehetett következtetni, hogy egy kemény és pörgős védekezést láthatunk a csapattól. Annál is inkább, mert ahogy arra a játékosok utaltak is, a védekezés kulcsfontosságú, és sikerült is megtalálni a hatékony felállást.

Ehhez képest az első félidőben szinte szabálytalanság nélkül védekeztünk, alig ütközve álltunk fel, a horvátok pedig éltek a lehetőségekkel. Amikor be lehetett játszani a beállónak, meg is tették, amikor valamelyik oldalról át lehetett lőni, azt is megtették. Különösen Görbicz helyén, a kettes poszton támadták az elején.

Volt ugyan egy olyan periódus, amikor vezettünk (9-8 és 12-11), de az esetlegesség ekkor is szembetűnő volt a játékunkon. Három emberelőnyt kaptunk az első félidőben, ezek közül egyszer sikerült gólt kapni, és egyet sem lőni.

Nem volt meg a magyar csapat sebessége, Görbicz lövései pontatlanok voltak, a nyitott védelem elleni felállást nem találta a válogatott.

Tomori ugyanakkor rendszeresen és pontosan próbálkozott - a félidő végére letarolták, le kellett támogatni a pályáról -, a győri Rédei Soós is jól belépett a támadásokba, nemcsak pontosan lőtt, pontosan is passzolt. Hetven százalékos lövési hatékonysággal sem vezettünk a félidő végére. (14-15)

A második félidő elején Herr fogott pár labdát, de a másik oldalon (Zderic) ugyanez volt a helyzet, de a mondat első fele csak pár percig volt igaz.

A 41. percre, emberhátrányban kialakult a legnagyobb különbség (16-20), a szélről és lerohanásból is eredményesek voltak a horvátok. A legmegalázóbb gólt viszont ezután kaptuk, a jobb szélről, a szélső (Peraica) jobb kézzel, kicsavarodva a levegőben dobta a labdát a kapuba.

Ezek után Böhn időt kért és becserélte Szucsánszkit – akinek meghúzódott a térde az utolsó felkészülési meccsen -, ő rögtön a rá jellemző lendülettel támadta a falat, és a védekezésbe is feszességet hozott. Gólja után Kovacsicz is kilőtte a felsőt a szélről, majd Tomori a balkezes átlövő helyéről kétszer pattintott védhetetlenül a kapus lábához, a kapuba.

A zsinórban négy gól azt jelentette, feljöttünk egy gólra (21-22), az utolsó tíz perc 22-23-ról kezdődött, ehhez kellett például Szamoránsky jó ütemű labdaszerzése is. Vérten első gólja egyenlőt jelentett, majd a szélről, lehetetlen szögből a kapuba állított Kiss Éva gólt kapott.

Szamoránsky még ennél is szerencsésebb gólt szerzett indulásból, rossz lövése megpattant. A következő labdaszerzés utáni lerohanás is rá jött ki, de a kapus kezébe tette a labdát.

Ami ekkor nem sikerült, Tomorinak igen: labdát szerzett, és végig is száguldott a pályán, amivel újra nálunk volt az előny. (25-24)

Utána Szucsánszkit kiállították, Zebic pedig duplázott a szélről, amivel fordítottak. (Mivel ő volt a legeredményesebb horvát, érthetetlen, miért lőhetett, miért nem a másik oldalra szorítottuk őket.) Görbicz hetest harcolt ki, de csak másodjára lőtte be. Három perccel a vége előtt újabb hetest kaptunk, Szucsánszki állt oda, de a kapufára vágta.

A következő horvát támadás két percig tartott, és Elez a végén egy hatalmas gólt lőtt. Szamoránsky újabb hetest harcolt ki, Görbicz ezúttal belőtte.

27-27-nél 25 másodpercük volt az utolsó támadásra a horvátoknak. Megint a jobbkezes játákoshoz került a labda a jobb oldalon, Kiss elsőre fogta Pareica kísérletét, utána azonban nagyon pechesen a kezére esett a felperdülő labda, így beütötte a kapuba. Két másodperc volt hátra, Tomori elvállalta a lövést a félpályáról, ami eljutott a kapuig, de nem volt veszélyes.

Mivel a spanyolok legyőzték a németeket 23-20-ra, szerdán ki-ki meccs jön ellenük, a vesztesnek valószínűleg véget is ér az Eb.

Karl Erik Böhn: "Tudtam, hogy úgy is erős a horvát csapat, hogy sok hiányzója van, de reméltük, hogy nyerhetünk. A bírók gyakran engedték, hogy a horvátok a hatoson belül is védekezzenek, így nehéz nyerni. A játékvezetői felfogás része a meccsnek. Sajnos a védelmünk sem volt jó, sok elkerülhető gólt kaptunk. Keményebben, agresszívebben kellett volna lefogni az ellenfél lövőit. Ezeken túl még szerencsénk sem volt. Most gyorsan megnézzük, miket rontottunk el, és mivel tudunk nyerni a németek ellen."

Tomori Zsuzsanna: "Buta hibákat követtünk el a mérkőzésen, dühösek lehetünk. Sajnálom, hogy nem volt erőnk visszavenni a vezetést. Tovább kell lépnünk, és nyerhetünk a németek és a spanyolok ellen is. Innen száz százalékot kell nyújtanunk."

Vladimir Canjuga, a horvátok szövetségi kapitánya: "Nagyon boldogok vagyunk, gratulálok a lányoknak. A londoni olimpiához képest jelentősen átalakult a csapatunk, de bebizonyítottuk, hogy így is képesek vagyunk jó játékra. A védelem volt a sikerünk kulcsa."

Jegyzőkönyv

HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 28-27 (15-14)

HORVÁTORSZÁG Jelcic, Zderic (kapusok), Basic 2, Covic, Dzono, Elez-Franic 3, Frankovic, Gace 5, Jezic, Knjezevic, Koznjak, Milanovic-Litre 3, Lovric 3, Peraica 2, Petkovic 1, Zebic 9 (2)

  MAGYARORSZÁG: Herr, Kiss Éva (kapusok), Bódi, Bulath, Görbicz 6 (4), Klivinyi 1, Kovacsics, Kovacsicz 3, Rédei-Soós 3, Szabó, Szamoránsky 2, Szekeres, Szucsánszki 1, Tomori 9, Vérten 1, Vincze.

Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/4

Női Eb (Szerbia), 1. forduló:
A csoport (Belgrád): Norvégia-Szerbia 28-26 (17-12), Csehország-Ukrajna 25-22 (12-7)
B csoport (Nis): Svédország-Dánia 27-26 (13-15), Franciaország-Macedónia 29-16 (15-10)
C csoport (Újvidék): HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 28-27 (15-14), Németország-Spanyolország 20-23 (12-13)
D csoport (Versec): Románia-Oroszország 21-21 (12-7), Montenegró-Izland 26-16 (10-7)

Szerdán:
Spanyolország-Horvátország 18.15
Magyarország-Németország 20.15
Pénteken:
Magyarország-Spanyolország 18.15
Németország-Horvátország 20.15