Ha kikapunk, kirúgtak volna

2012.12.06. 10:35

Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, ha csapata kikapott volna a németektől, és így már a csoportkörben elvérzik a szerbiai Európa-bajnokságon, minden bizonnyal felállították volna a kispadról.

„Azzal a céllal jöttünk az Eb-re, hogy a hat közé szeretnénk jutni, és ha már a 12 közé sem kerültünk volna, akkor logikus lépés a kapitány felállítása. De ez már a múlt, a csapat szerdán úgy játszott a németek ellen, leszámítva az első negyedórát, hogy rászolgált a győzelemre, és a középdöntőre. A védelem összeállt, a második félidőben szinte tökéletes volt" - mondta  Böhn.

A válogatott kedden rossz napot fogott ki, kikapott a tartalékos horvátoktól, így szerdán egy újabb vereség már a kiesést jelentette volna. Ráadásul a németek gyorsan 6-1-re elhúztak. De nem roppant össze a magyar csapat, lassacskán összeállt, hatékony játékkal 24-21-re nyert. A második félidőben a németek csak hét gólt lőttek, feleannyit, mint az első félórában. 

„Csütörtökön a kulcsjátékosok pihennek, regenerálódnak, akik pedig eddig kevesebb lehetőséget kaptak, speciális edzésen vesznek részt. Természetesen készülünk a spanyolok ellen, jó játékkal ellenük is van esélyünk. Már többször hangsúlyoztam: olyan csapatom van, amely bárkit képes legyőzni" - tette hozzá a norvég szakvezető.

Az újvidéki csoportban pénteken előbb rendezik a magyar-spanyolt, és mivel mindkét csapat már középdöntős, ezért ez az eredmény számít majd a folytatásban. Az esti német-horvát vesztese búcsúzik (a döntetlen a horvátoknak kedvezne). A magyarok szempontjából nem mindegy, hogy a horvátok elleni vereséget vagy a németek elleni győzelmet viszik tovább magukkal.

A másik ágon, Versecen az olimpiai ezüstérmes Montenegró, valamint Románia már továbbjutott, míg az oroszok és az izlandiak pénteken ki-ki meccset vívnak. Az újvidéki és a verseci csoportban is péntek este dől el a végleges sorrend, így az, hogy a magyarok a középdöntőben milyen sorrendben kapják az ellenfeleket, csak akkor derül ki.