Aljasul fogott játékost a szerb kézikapitány

2012.12.06. 11:55

A szerb női kézilabdacsapat szövetségi kapitánya, Saša Bošković nem ismeri a fair playt. A Európa-bajnoki csoportmeccsen a pálya szélén állva avatkozott játékba, mezét és kezét húzta az ellenük játszó norvég játékosnak.

A norvég televízió mindkét esetet kilassította, Bošković a pálya szélén magyarázott, amikor Lin Jorum Sulandot megfogta, alig észrevehető, de azért zavaró módon. Először a mezénél húzta, majd másodszor a csuklóját fogta meg a norvég támadásnál.

A norvégok kapitánya, Torir Hergeirson elmondta, hogy Suland először csak meglepődött a szerb húzásán, de második alkalommal már nagyon ideges lett. „Jelentették nekem az esetet, ez távol van a fair play szellemiségétől, sőt általában a sportétól is. És még súlyosabb az, hogy nem is egyszer, hanem kétszer történt" - méltatlankodott Hergeirson.

Bošković hiába próbált meg mindent, a norvégok a nyitómeccsen 28-26-ra verték meg Szerbiát az A csoportban.

A Szerb Kézilabda Szövetség később hivatalos közleményben kért elnézést a norvég csapattól. A közlemény szerint az incidenst a mérkőzést felfokozott hangulata okozta, de ilyesmi nem fordulhat elő többet.