Jövőre a vb-döntő is elérhető női kéziben

Négy győzelemmel és négy vereséggel a magyar női kézilabda-válogatott harmadik lett az Európa-bajnokságon. Ezzel visszatért a topcsapatok közé, és ahogy már utaltunk rá az elődöntőbe jutáskor, egyúttal a románok legyőzésekor, ennek a társulatnak van jövőképe, nemcsak az átlagéletkora miatt.

A norvégok elleni súlyos vereség ugyanakkor kézenfekvővé tette a bajokat, a szerbek elleni kiemelkedő játék viszont előhozott olyan rejtett értékeket, amelyeket régóta nem láttunk.

Elsősorban: önmagukat is képesek felülmúlni a játékosok, és ahogy már Siti Bea másodedző célzott rá a handball.hu-n: szereti áthúzni a sztereotípiákat. Mert az igazán nagy győzelem a bronzmeccsben épp az volt, hogy a szerbek nem tudtak mit kezdeni lélektani előnyükkel - egyenlítés az utolsó percben - hazai pályán sem.

A döntő pillanatokban az utóbbi időben semmi sem jött össze, míg most nem szétesett, hanem egy fizikálisan és mentálisan is erős csapatot láthattunk.

Ez az érem hatalmas erőt és hitet adhat egymásban, illetve a következő egy évre, amikor is nyugodtan lehet építkezni, nem kell vb-selejtezőt játszani, zavartalanul lehet rakosgatni össze a mozaikokat. Ki hoz ki még többet a másikból, ha egyszerre vannak a pályán támadásban, kinek meggyőzőbb a másikkal a kapcsolata, ha védekezni kell. Illetve eltűnt a megosztottság, Siti valamint Böhn egyik nagy csapathoz (Fradi, Győr) sem kötődik, és mindketten hitelesek a csapat előtt, míg a korábbi kapitányokról ezt nem lehetett elmondani.

Mind a négy győzelem rámutatott arra: jól támadunk. A románok ellen Görbiczcel sikerült előnyt kicsikarni – nagyon megérezte, hová kell lőni Tolnainak -, a szerbek ellen nélküle.

A legfontosabb viszont, hogy a védekezésben meglegyen az összhang. Mert ha az ellenfelet 25 gól alatt képes tartani ez a csapat, akkor a jövő évi világbajnokságon – szintén Szerbiában -, a döntőt is el lehet érni.

A szélsővédekezést addig rendbe kell tenni, megengedhetetlenül sok gólt kaptunk még győztes meccsen is lehetetlen és ártalmatlan helyzetekből. És ilyenkor a kapusra sem számíthattak a védők. Többször látszott, hogy a montenegrói vagy norvég nagy lövők a kedvenc helyükre lövik a labdákat, a kapusaink ugyanekkor teljesen másra számítanak. Nem oda várják a labdákat, ahová menniük kell, hanem belépnek a sánc mögé, ami tálcán felkínált lehetőség a támadó csapatnak.

Többször volt olyan benyomásunk, hogy ennek a csapatnak Siti Bea a kapitánya, Böhn pedig a pszichológusa. Egyáltalán nem baj, ha megfelelően kijönnek egymással, és védekezésben is - természetesen egymást segítve, egymás gondolatait felhasználva - a megfelelő szintre tudják hozni a csapatot. A kapus, a védelem összegyúrása is egy ilyen feladat.

Nem lehet elégszer azonban kiemelni: ezzel a bronzéremmel megteremtődött a nyugalom, a válogatottnak nem tétmeccsre kell összejönnie, hanem építkezésre.

Már a verseny előtt is úgy gondoltuk, a norvég módszer már rögtön az első alkalommal sikeres lehet. Ennek a szemléletnek Siti is tökéletes példája, aki a légiósidőszaka alatt is nagyon tudatosan, megfontoltan készült a jövőre, és most átadhatja a tudását.

Nyilván a német meccs volt a fordulópont, amelyik után Böhn nagyon önkritikusan kiemelte, már a hazaúton gondolkodott. Valószínűleg Siti hatására elkezdett cserélni, megszabadult a kliséjétől, ami már Győrben is zsákutca volt: kettes poszton Görbicz védekezett.

A torna talán legnagyobb felfedezettje a balkezes Rédei-Soós Viktória lett, aki a spanyol másodosztályt is megjárta, amíg fejlődési pályára állt. Győri fejlődésével még inkább hasznára válhat a válogatottnak, mert a sebességét is jól ki lehet használni, amikor a fal felé közelít.

A második legeredményesebb magyar játékos Tomori Zsuzsa volt, aki ugyan most is kivívta a szurkolók haragját, de egyértelműsítette: nincs nélküle magyar válogatott, még ha a két évvel ezelőtti rúgásánál többen hangsúlyozták, nem szeretnék címeres mezben látni többé. Lövőerejére, a kemény és hatékony védekezésére szükség lesz a jövőben is

Mivel a magyar válogatottnak a fiatalokkal és a hiányzókkal hosszú lehet a padja, vagyis olyan cserék jöhetnek, akik képesek túllendíteni a csapatot, értelemszerűen Tomorinak és Görbicznek is több ideje jut a pihenésre. (Tomorival győztes meccsen nyilván sosincs gond.)

A norvég meccs persze az egész csapat életében külön fejezet, de legalább az egy klubcsapatra épülő Montenegró a döntőben rávilágított, ők sem sebezhetetlenek. Norvégia olyan mentális többlettel érkezett ellenünk, amit nem tudtak a játékosok ellensúlyozni két vagy három elhibázott támadás után, amikor már az ötlet is fogyott. Ekkor nem jött a padról sem segítség.

Ennek a válogatottnak most sem volt rövid a padja, de Zácsikkal, Planétával vagy Szekerczéssel (mindketten balkezes átlövők), a beállós Czifrával még hosszabb lehet.

Kondícióban azonban még így sem volt gond - a norvégok a regeneráció nagymesterei -, de az óhatatlan hullámzást már nem sikerült tartósan kivédeni. A hullámzáshoz hozzájárul, hogy néhány játékos többet gondol magáról, mint a valós képessége egy adott helyzetben.

Az edzőpárosnak ezt is kezelnie kell, de épp a hitelességük és tekintélyük miatt, illetve az Eb-bronzérem ez sem lehet gond a következő évekre.