Lujza
-2 °C
13 °C

Iváncsik Gergő lemondta a válogatottságot

2013.01.25. 19:54

Iváncsik Gergő, a magyar férfi kézilabda-válogatott bal szélsője lemondta a válogatottságot, írja a Nemzeti Sport.

A szélső elégedetlen a világbajnokságon nyújtott teljesítményével, ahol a csapat nem jutott a legjobb négy közé, miután kikapott Dániától.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett azzal, amit nyújtottam. Nem szépítem, nem voltam jó formában. Bármennyire is szomorú, nem ez volt az első világverseny, amelyen nem tudtam annyit segíteni a csapatnak, amennyit szerettem volna. A rossz sorozat a tavalyi Európa-bajnokságon kezdődött, és – ami számomra különösen fájó – az olimpián folytatódott. A vébé volt a harmadik a sorban. Dühít és elkeserít, hogy ez van. Harmincegy évesen nem érzem magam öregnek, reményeim szerint van még néhány jó évem a pályán, de több ilyen produkciót nem engedhetek meg magamnak. Egyszerűen nem fér bele. A válogatottban pláne nem" - nyilatkozta Iváncsik, aki úgy egyezett meg Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, hogy egyelőre csak egy évre szól a távolmaradása.

Az olimpia óta több kézilabdás is visszavonult a válogatottságtól. A kapus Fazekas Nándor csak vészhelyzetben akar már beugrani védeni, és az átlövő Laluska Balázs is úgy gondolta, hogy már csak klubjában játszik.