Vannak riasztó adatai a kéziválogatottnak

A magyar férfi kézilabda-válogatott a nyolcadik lett a világbajnokságon, mindenképpen pozitív, hogy az elmúlt három vb-n a nyolcban voltunk, vagyis állandónak tekinthető a csapat ereje. Ugyanerre háromszor csak a horvátok, dánok, franciák voltak képesek, igaz, ők leginkább az éremért meccseltek, míg mi a hatodik, hetedik illetve most a nyolcadik helyen jártunk.

A most győztes Spanyolországról, Izlandról, Svédországról nem mondható el ugyanez, voltak lyukas éveik, a szlovénok is most tértek vissza az elitbe.

Az adat önmagában megnyugtató, mert mindig számolni kell velünk - kivált, mert kizárólag a három dobogóstól kaptunk ki -, a jövőkép azonban csak részben pozitív. Mocsai Lajos kapitány utalt is erre, hogy a junior vb-n bronzérmes 84-85-ben született csapat mögött nincs hátország.

Pontosabban: Nagy Kornél, Lékai Máté, Ancsin Gábor, Szöllősi Szabolcs a hátország. Utóbbinál le is cövekelhetünk, mert beállóban nemcsak tehermentesítette Zubait, védekezésben és támadásban is egyaránt jó volt, megvan a sebessége, az ereje. Két lövést hibázott, Zubainak tehát van alternatívája, de akár azt is mondhatnánk, hosszú távon Szöllősinek lesz megfelelő helyettese.

Kapusposzton Mikler kiemelkedett a lengyel-meccsen, a dánok ellen sem fogott rosszul, és Tatai is igazolta, rá is lehet számítani.

Császár Gábornak valószínűleg ennél csak jobb vb-je lesz, megdöbbentő őszintességgel magyarázta, mennyire nem tudott uralkodni lelki bajain, pedig hitt abban, könnyebben átlendül a krízisen. A másik irányító, Lékai Máté is egyre inkább érzi majd, hogy a belemenéseket miként lehet elkerülni.

Nagy László megtartotta a helyét a világklasszisok közt, Ancsin keveset játszott, Mocsai Tamás még mindig használható.

A bajnok innen kezdődnek. A Mocsai által a német terminusnak megfelelően csak königpozíciónak titulált balkezes átlövő helyéről mindössze tizenhárom gólt lőttünk. Meccsenként tehát kettőt sem, és azért Ausztrália is benevezett erre az eseményre. Még riasztóbb: a kilencesen kívülről nyolc gólt lőttünk innen. Tunézia tízet. Az átlövő nélküli országnak nevezett Szlovénia is tízet, igaz, két meccsel többet játszottak.

Nagy Kornél tizenöt, Putics hét gólig jutott - előbbi színfolt volt, igazolta komplexitását -, tehát ha esetleg középre keveredtek, onnan sem voltak átütőek. Ha a sérülés miatt hiányzó Ilyés Ferenc visszatér, tőle sem várható azonnali megoldás, mert Lengyelországban inkább a védekezésben jeleskedik, mint a támadásban. Sőt, ha azt vesszük, hogy Carlos Perez évekig megoldotta a feladatát, kiderül, hogy nem sikerült 15 éven át bevethető játékost nevelni erre a posztra.

A széleken is megvoltak a bajaink, Harsányi Gergelynek a tavalyi Eb, az olimpia fele után ezúttal sem volt cseréje. Iváncsik Gergőnek a lengyelek ellen jól ment, egyébként nem. Vadkertinek pedig valahogy nem erőssége, hogy a szélről gólokat lőjön. A szélről lőtt gólokban azonban még mindig nem maradtunk le annyira a legjobbaktól - bár a horvát, dán, spanyol dinamika irigylésre méltó -, mint heteslövésből. Nyolc ország jutott nyolcvan százalék fölé, de még Ausztrália is jobb volt nálunk. Huszonkilencből húsz ment be.

A válogatott eddig az egységéről, az összetartásáról volt híres, Nagy László nélkül nyerte legfontosabb meccseit a 2011-es világbajnokságon, vagyis épp az egymásért küzdés emelte világszintre. A jövőben ugyanerre számítva megőrizhetjük a helyünket a nyolcban, ami két év múlva már olimpiai selejtezőt érne. Addig viszont Mocsai mester patikamérlegében lehet bízni, hogy megfelelően terheli az idősebbeket, mekkora lehetőségeket a fiataloknak, hogy ne nyomja össze őket a lehetőség, és ne vigye el őket rossz irányba a feltétlen bizonyítási vágy.