A Győr feltámadt és megalázta a Larvikot

2013.02.16. 19:53
Rosszul kezdett a Győr, de a második félidő felgyorsuló és pontosabbá váló játékával húsz gól alatt tartotta, és 18-24-re megverte a norvég Larvikot a Bajnokok Ligájában. A Győr ezzel vezeti középdöntős csoportját is.

A tavalyi BL-sorozatban már játszott a két csapat, az első mérkőzésen 31-22-re nyert a Győr, majd Norvégiában 32-25-re kikapott. A Larvik most is jól kezdett a telt házas csarnokában, 3-0-ra elhúzott, többször is simán átjutva a győri védelmen, Sulland pedig jól élt ezekből a helyzetekből.

Görbiczék idegesen kezdtek, nem tudták végigjátszani a figuráikat, és a lövések is pontatlanok voltak, Leganger kapussal szembekerülve sorra hibáztak, Radisevics ziccerben is két kapufát dobott. A Larvik az egész első félidőben tartani tudta a két-háromgólos előnyét. Görbicznek nem ment átlövésből, két jó hetese után büntetőt is hibázott, így nem sikerült az egyenlítés. Lunde kapus viszont többször is nagyot mentett, Lekics és Rédei Soós villanásai mellett ő tartotta a csapatot (10-8).

A második félidő sem kezdődött jól a Győrnek, emberelőnyben kapott gólt, és már háromra ment a Larvik, ahol Leganger továbbra is bravúrosan védett. A tempót váltó Győr Löke és Lekics góljaival egygólosra csökkentette a különbséget, de Edin újra megakadályozta az egyenlítést.(12-10). Ezután azonban a Győr percei következtek.

A 38. percben Amorim egyenlített, majd Rédei-Soós góljával először vezetett a magyar bajnok. (13-14). A norvégok még egyszer előnyben voltak (17-16), de az egyre több labdát fogó Lunde felpörgette a győrieket, és a védekezésben is magabiztosabbá váltak. A támadásban Szepesi hozta magát, egymás után három gólt lőtt, és már 20-17-re ment a Győr hat perccel a vége előtt.

A Larvik edzője időt kért, de ez már nem tudta megtörni a magyar csapat lendületét, Radisevics, Szepesi és Rédei-Soós bombájára nem volt válasz, lendületes játékkal lehetőséget sem hagytak a norvégoknak. Hammersberg egy blokkon megpattanó lövéssel még betalált, de a Larvik maradt 18 gólon, míg Rédei-Soós beállította a 18-24-es végeredményt.

A Győr védekezésének összeszedettségét jelzi, hogy ez már a harmadik BL középdöntős mérkőzésük volt, ahol húsz gól alatt tudták tartani az ellenfelet.

Női BL, középdöntő:

I. csoport, 3. forduló:
Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 18-24 (10-8)
a magyar csapat gólszerzői: Rédei-Soós 6, Szepesi 4, Radicsevics 3, Görbicz 3/3, Lekics 3, Löke 3, Korsós 1, Amorim 1