Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Karl Erik Böhn jobban van

2013.04.11. 11:43

A körülményekhez képest jobban van a leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.   magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint a 48 éves szakvezető 6-7 hete nagyon rossz állapotban volt, szervezete nem reagált a kemoterápiás kezelésekre, ráadásul tüdőgyulladást kapott, és mesterséges kómában kellett tartani. A helyzet drámai volt.

A norvég orvosok egy új eljárással próbálkoztak, úgy tűnik, sikerrel. Böhn szervezetében kedvező változás állt be, a vértestek aránya a megfelelő módon változott. Az eljárás jelenleg is tart. öhn annyit üzent, hogy optimistán várja a fejleményeket, és minden rákbeteg számára az a legfontosabb, hogy ne adja fel a betegség elleni küzdelmet.

A nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmes norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték a gyógykezelését Oslóban. A biztos világbajnoki résztvevő csapattal azóta Siti Bea másodedző foglalkozik.